Útra készen!!!

Már a reptérről írok, alig egy óra múlva indul a gépem, ha minden jól megy. Korán indultam, a 20 kilós hátizsákkal a hátamon. Fülledt idő volt, a ruhám rám tapadt, úgy izzadtam. Ritka rossz érzés. Néhol látni lehetett egy kis kék eget... A Bundang Line egyből jött, Bokjeong-tól helyem is volt. Gyorsan kiértem Hogdae-re. Épp benn állt a metró, de az nem ment végig. Öt perc múlva jött a következő járat. Az A-REX-en elcsíptem a szabad ülőhelyek egyikét, és indultunk. Kavarogtak bennem az érzések. Ez az állapot már hetek óta jelen van, főleg most, hogy tudatában vagyok benne: belátható időn belül végzem a sulival. Egyik pillanatban öröm fogott el, hogy újra látom a családom, de következő percben elkapott a keserűség, hogy el kell mennem... Főleg, mikor az A-Rex-re várván láttam a közeli tengerpartokról, szép tájakról készült képeket...Plusz mikor átmentünk a tengert átívelő hídon. SMS-eket írtam pár barátnak, búcsú gyanánt. Megérkeztem. Becsekkoltam, érdekes módon Buisness class-ra adtak ki beszállókártyát. Majd mesélek otthon. Már ott van a gép, velünk szemben, szerintem lassan beszállás.Viszlát, Ázsia, három hét múlva jövök!

Útra készen?

Összecsomagoltam. Kitakarítottam. Mindent elraktam, ami fontos. Azt hiszem. Hátizsákom teli. Hamarosan indulok a reptérre. Fizikailag könnyű felkészülni ezekre a hosszú utakra. Lelkileg az más tészta. Pl. én tudom, hogy most elmegyek, de még nem tudatosult 100%ig. De kell a pihenő. Nagyon kell. Fel kell tölteni a kreatív akkumulátort, mivel lemerült. Jó lenne mellettem most valami számomra fontos ember, de tényleg.. Ok, nem nyavalygok, barátaim "ne izgulj" vagy "kellemes utat" üzenetei jól estek :).
 Fel kell töltődni spirituálisan...., most kell az energia, de nagyon!

Ezt akkor sem hagyom ki....

Tudom, most sem sikerült visszaszámlálás nélkül megúsznom. Mindig megfogadom, hogy nem fogom, nem szabad, és mindig visszaszámlálok... Bleee... Szóval holnap repülök!!!
Tegnap este pakoltam-takarítottam-mostam. Ma este ugyanez lesz a program, de már szerencsére nincs sok hátra. De annyira fura, a "mennék is, de maradnék is"-típusú kettősség nagyon jelen van... De maradjunk annyiban: kell ez a pihenő!!!

Ítélkezni rossz dolog, ezen röhögök reggel óta... :) :)

Holnapután...

Még egy nap! Megyek haza pakolni hamarosan!! :) :)
Később: Szóval pakoltam, mostam, takarítottam. Még holnapra van 1-2 dolog, de már jól haladok. Megnyugtató lenne most pár barát vagy fontos ember társasága. Vagy legalább egyedül lenni. Sajnos, most rettenetesen frusztrálnak a körülöttem lévő emberek. Mindenkinek elvárása van, közben meg nekem is van egy csomó nyitott, megválaszolatlan kérdésem, amikre hiába vártam eddig segítséget az illetékesektől. Belegabalyodtam teljesen a dolgokba, és nehéz ilyenkor megtalálni a kiutat. Még mindig nagyon fáj, mivel úgy érzem, átvertek, elég rondán. Szerencsére most kaptam némi pozitív lökést, ami helyre rázott. Na alszom kicsit, fáradt vagyok...

Viszontagságos út Sokcho-ba, és még viszontagságosabb út haza...

Szóval elvileg délig áramszünet lenne ma, de előbb visszajött az áram. Így be tudok számolni a tegnapi kirándulásról. Jól éreztem magam, ennek ellenére elég hosszú volt az út. A sors ezúttal nem hallgatta meg a kérésemet a dugómentes hazaútról. Tudom, most van a főszezon, mindenki utazik el Szöulból, tengerhez, hegyekhez, raftingolni, vagy egyéb más módon kikapcsolódni. Szép idő is volt tegnap, sütött a Nap, kék volt a tenger, kis szemetektől eltekintve tiszta is.

A busz reggel 7kor indult, és délután 1 körül érkezett meg Sokcho-ba. Próbáltam aludni. De egyik srác tömény parfümillatot árasztott... Remélem, légzőjárataim, illetve szaglásom nem szenvedtek maradandó károsodást... Közben megálltunk enni, egyik benzinkútnál. All-you-can-eat (mindenből annyit ehettünk, amennyi belénk fért) rendszerben ment, koreai kajákból volt a választék, ár is korrekt volt. Többek közt a sült hal nagyon finom és a fafülegomba is nagyon ízlett. Seoraksan mellett is elmentünk, ami kicsit szívfájdalom volt, mivel kedvenc hegységemről van szó. Közben a jó fej malajziai sráccal megnéztük a "Man of Steel-t", az új Superman-filmet (a srác iPad-ján).

Szóval Sokcho-ban most a "polipfogó fesztivál"-ra mentünk. A srácok már a polipszobrok láttán is mondták: "elkapunk és megeszünk benneteket, skacok". Mire én összeröhögtem egyik emberrel: "Csak nehogy  a polip kapjon el benneteket!". höhöhöhö Volt pár fesztiválos stand, tipikus koreai "semmilyen" fílinggel, plusz nyomatták a trot-ot (helyi mulatós rock). De a tenger szép volt :).

Fürödtünk kicsit a tengerbe, közben ökörködtünk... Mivel mindenki ruhástul fürdött, én is futóruhában tettem... Tudom, otthon szörnyülködnek, de "ez Korea"... Viccelődtek velünk a pasik, legyünk fürdőruhában, mert "Boryenongban annyi bikinit láttunk"... De a környéken senki sem volt rendes fürdőruhában. Az ajusshi-n szénné röhögtem magam, mikor hosszú ujjú felsőben fürdött a hatalmas narancssárga úszógumin fekve. Jujj, Koreában ezek a hatalmas, főleg citrom-vagy narancssárga úszógumik megérnek egy misét... Mindenki -azaz sok ember-nemcsak gyerekek, felnőttek is szeretik őket. Állítólag sokan nem tudnak úszni, emiatt is népszerűek. De ez csak pletyka.
Beástuk a német srácot  a homokba :).

 Tengeri csillagokat is találtunk!

 Ökörködés a tengerben

 Kötélhúzás: Csak pasik vállalták be!

 A nyertes csapat jutalma: ők dobhatták be a korábban kifogott polipokat a vízbe. Először csak a gyerekek mehettek polipot fogni, később a felnőttek is. Hálót is tettek a tengerhez, hogy ne ússzanak el a fenevadak.
Egy jól elkapott pillanat, amikor az ajusshi épp polipot dob a vízbe.

 A srácok a bandánkból, büszkén pózolnak a zsákmánnyal. Nem fogtak sokat...

 Kicsit még fürdőztünk. Közben fogdoztuk  a nem veszélyes medúzákat is... Majd mentünk a buszhoz, illetve a zuhanyzóba átöltözni. Na, itt vannak a polipszobrok!!!

 Megkóstoltuk a töltött polipot! Iszonyat finom volt! :) A tenger herkentyű belsőségeit kioperálták, és megtöltötték zöldséges rizzsel, és kisütötték. Hallottam olyan sundae-ről (vérrel illetve üvegtésztával töltött koreai "kolbász", kínai kolléganőm szereti. Én is szívesen megeszem néha.) ami polipba van töltve, de ezt még nem próbáltam. De a töltött polip nagyon ízlett...

Délután öt volt, mikor indultunk. Na, idén sem úsztam meg azt a dolgot, hogy olyan későn érkezem Szöulba, hogy már nincs tömegközlekedés! Inje-ig voltak kisebb dugók, de Hongcheon-ig szépen haladtunk. Ott megálltunk (pih)enni, bár már nem voltam kajás. A pihenő teraszán ültünk, tök békés percek voltak. Az ajusshi-k tól kaptunk finom, lila szemű főtt kukoricát, illetve sojut. Utálom, de mi narancslével  (ok, utólag visszagondolva mangólével) ittuk. Chuncheonnál konkrétan araszoltunk, éjfél múlt, mire Szöulba értünk... Ismerőseim javasolták: töltsem az éjszakát jjimjibang-ban (koreai szauna- fürdő, ha valaki pár napra jön csak Szöulba, és viszonylag olcsón meg akarja úszni a szállást, akkor érdemes, mivel aludni is lehet ott). Viszont Jamsil nincs annyira messze a campustól, tehát taxit fogtam. Féltem sok lesz, de mivel a narancssárga városi taxival mentem, nem is számoltak föl durva árat: Kb. 2000Ft-nak megfelelő pénzt fizettem. A kolesz zárva volt... Éjjel egy múlt, megjegyzem. Bakker, éjjel kettőig van elvileg nyitva a főbejárat... Értem már haza hajnali kettő előtt, és még simán bementem. Kopogtattam az ablakon, a portás bácsi beengedett. Ez nagy hátrány a koreai koleszok többségében: hogy bezárják őket éjszakára, és akkor nem lehet bejutni, csak ha a portást felzargatjuk, engedjen már be. A pesti koleszomat is zárták, ott is használtunk belépőkártyát, de a főbejáraton be tudtunk menni a kártyával, mert volt csipleolvasó. Ésszerűbb lenne, nem büntetni a hallgatót, ha önhibáján kívül "kimarad" éjszakára.

Alapjában véve nem bántam, hogy elmentem erre a kirándulásra, mégha hat órás volt az odaút, hét a visszaút... Nem tudom, miért voltak ennyire zsúfoltak a főutak, de ettől függetlenül jól éreztem magam!

Két nap!!!

Szóval holnapután ilyenkor már útban leszek a reptér fele. Aznap hazaérek, ha az időzónák szerint nézzük a dolgokat. Moszkvai átszállás megint. Már ecseteltem, hogy szerintem az Aeroflot nem s**r. Csakis azért, mert orosz légitársaság, még nem fikázom... Legalábbis eddigi tapasztalataim eléggé a pozitív irányba lendülnek. Én utálom ezt a tipikus magyar "fúj kelet, nyugat a menő"-mentalitást. Ázsia előtt sem volt másképp, de most, hogy kinn élek, ez az érzés felerősödött. Sőt, bizonyos keleti népek tagjaival, pl. indiaiakkal, pakisztániakkal nagyon könnyen megtaláltam a közös hangot. Sok "tőlünk keletre lévő országokból származó" haverom/barátom van. Tudom, ha elmennék ezekbe az országokba, biztos csalódnék, mert az ember másképp viselkedik külföldön, mint odahaza. A tegnapi kirándulásról majd később beszámolok... Most van egy kis dolgom. Pakolni kéne... De ma el fogom kezdeni!!!  

Számvetés, vagy valami hasonló: még 4 nap

Nagyon rá vagyok hangolódva most a hazaútra. Be szeretnék ma fejezni egy dolgot, szerencsére jól haladok vele. De ezeket a gondolatokat ki kell most írnom.
El kéne kezdenem lassan pakolni-takarítani. Nagyon nincs kedvem hozzá, de meg fogom csinálni... Még vennem kell 1-2 dolgot, de már a bevásárlás nagy részét elintéztem. Annyira hihetetlen, megint eltelt egy év, ami alatt rengeteg dolog történt. Dolgoztam, sportoltam, utaztam... Igaz, az utóbbit csak Koreán belül, de rengeteg szép helyen jártam. Szinte az összes itteni nemzeti parkba eljutottam. Rengeteg hely van, amire azt mondtam "ide még visszajövök"-hát, remélem, összejön. De még vannak célok. Pl. még Ulleungdo-n nem jártam. Nagyon szeretnék oda elmenni, mivel barátaim azt mondják, gyönyörű. Busan-ba is jó lenne eljutni... Jeju-ra is el fogok menni még egyszer, DE NEM TÉLEN!!! Viszont most már hegyezem a gyomrom kicsit a hazaira. Megint nem ettem egy éve főzeléket, de idén kevésbé jelentkeztek az "elvonási tünetek", európai kaja szempontjából. Emellett kilátásban van egy sátorozós túrázás a Balaton- felvidéken :).

Emlékszem, tavaly kicsit eltört a mécses utolsó éjszakámon. Elég ergya volt a 2011-2012-es koreai évem első fele (személyes okok is köze játszottak, illetve munkámban is volt egy ronda elakadás), és a nehézségeken nem volt könnyű felülkerekedni. Sikerült, és a szakasz második felében már egész jól voltam (kis mélypontokkal). Aztán eljött a várt hazaút, mégis nehéz volt Koreától elválni (Ázsia nehezen engedett el-késve indult a gépem!!!). Viszont mikor becsekkoltam, és útlevél ellenőrzés során mutattam az Alien Card-om, és kérdezték, "visszajössz még?" (angolban tetszik, hogy nincs tegezés-magázás), akkor már mosolyogva mondtam "igen". Most örömmel jöttem vissza, Ázsia gyorsan visszafogadott. Idén is szembenéztem pár durva mélyponttal, de nem volt folyamatos a "gödör".  Viszont megkaptam, amit a sorstól kértem: Az mostani év jobb volt, mint az előző.

Tegnapelőtt, egy beszélgetés során feltették nekem ezt a kérdést: "Mi neked az otthonod?" (Mondtam, mennyire izgatott vagyok. Persze tudom, hogy az illető megért engem, ő is sokat tartózkodott külföldön hosszabb-rövidebb időre... ). Hát, nehéz kérdés, ha az ember eredeti hazájától távol él hosszú távon. Egyik pillanatban egyszerre gondolom Koreát és Magyarországot is hazámnak. Máskor pedig teljesen "gyökértelennek" érzem magam, bár gyanítom, ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Sőt, tudom, mivel sok barátom számolt be ugyanerről. Szeretnék pozitívan hozzáállni ehhez a dologhoz. Egyik egyetemi évfolyamtársammal nemrég beszéltünk, ő is ezt mondta hogy "gondolj arra, hogy mennyi klassz helyen jártál". Hát, próbálok. Tudom, a közösségi oldalaknak (jelen esetben az fb-t értem, mivel csak azt használom aktívan. Twitterre, myspace-re stb. nem regiszrálam/ és nem is fogok) rengeteg átka van, de van egy hatalmas előnye: Nem vesznek el a régi ismerősök, pl. egyetemi évfolyamtársak, akik közül sok emberrel jól kijöttem, és jó tudni, mi van velük. Érdekes, gimit annyira nem szerettem, de az öt éves osztálytalálkozó nagyon jó volt. Talán, mivel változnak az emberek, én is sokat változtam. Mióta kinn vagyok Ázsiában, külsőre alig, emberileg viszont rengeteget változtam... Legalábbis mások ezt mondják rólam. Szeretnék még kicsit változni, pl. javítani azon a rémes tulajdonságomon, hogy forrófejű vagyok, könnyen felkapom a vizet... Még mindig... Önbizalomhiány is néha előjön, sajnos. Talán pár régi tapasztalat, ami nyomot hagyott bennem, és egy-egy rossz pillanatomban nehéz nem rájuk gondolni. Tudom, a "gimis kínzások nélkül félember vagy" -egy filmes idézet (Little Miss Sunshine filmből...). Emiatt is sportolok, mivel egy jó edzés után tudatában vagyok annak, hogy "igen is, meg tudom csinálni". Enélkül tényleg félember lennék :).

Szóval holnap irány Seokcho, tengerpart. Polipfesztivál lesz... Nem tudom az okot, de valami miatt tengerhez akarok menni az utolsó hétvégémen... Pedig lesz még erre alkalom... Reggel 7kor indulunk, jujj (eredetileg fél 8 volt megbeszélve). Ok, Jamsil mellett lesz a találkozó, ahová könnyen kijutok. De ezt már megfigyeltem: A Gangwon-do-ba (kedvenc, keleti tartomány) szombaton mindig gáz a kijutás. Tudom, ott mindig van valami "outdoors activity": télen a síelés, nyáron a tenger miatt, plussz még ott vannak a túraterepek, amik évszaktól függetlenül sok embert vonzanak. Akkora dugó szokott lenni az utakon, hogy az ember agy****t kap, mire megérkezik... höhö. A visszaút már jobb, egy napos kirándulás esetén... Normál esetben 3-4 órás a buszút Seoraksanra. Dugóval 6-7 óra is lehet... (pl. újévkor hazafelé, szakadó hóban...). Volt viszont már olyan is, szombat este szinte senki sem volt a főúton, és 2 óra alatt megérkeztünk Jamsilra. Még mindig tisztán emlékszem, mikor késve indultunk haza, 8 körül. Elaludtam a buszon, és 9kor felébredtem, és láttam, a busz száguld a forgalommentes autópályán, körülöttem csend, mindenki elpilledt. Visszaaludtam, és 10 előtt felébredtem, akkor már a közeledtünk Szöulhoz... Ilyen visszautat akarok!! :) :)