2011. szeptember 27., kedd

Agymenés nr. 2

Néha elgondolkodom a koreai embereken. Alapjába véve a legtöbben nagyon rendesek, barátságosak. Legalábbis velem azok, akik a közvetlen környezetemben. Néha viszont nagyon bosszantóak, főleg, ha telefonálnak, akkor a koliban gyakran fél emelet hallja, hogy mit dumál (Nándiban Emese egyszer gúnyosan megjegyezte erre: "nem mindenki kíváncsi az X vagy Y magánéletére"). Utcán ugyanaz. Metrókban még rosszabb, az otthon tapasztalt hangerőnek ötszörösével beszélnek, úgy, hogy a szerelvények sokkal kevesebb zajjal mennek. Gyakran a koreai lányok úgy dumálnak (főleg, hogy felviszik a hangot a mondat végén), mintha vísítanának. Ráadásul egyszerűen nem tudnak halkan beszélni. Pl. a szerbek, olaszok versenyre kelnének velük hangosságot illetően :D. Ezt nem tudom megszokni. A másik, ami néha dühít, a csámcsogás, bár a laborban a küföldiekre való tekintettel visszafogják magukat. De nem is szidom őket, eddig senki nem ártott nekem. Ráadásul velem sokan kedvesek, barátságosak. Volt, hogy június végén Minoval mentünk ebédeli, elvettem még egy adag side dish-t, amit a kajához adtak, és Mino azt mondta "Ezt elvileg nem szabad, de mivel külföldi vagy, elnézik". Poszteremet nyomtatták júliusban, tök ideg voltam már (pakolás, másnapi utazás). És a nyomdába odamentem a nyomtatóhoz megnézni, hol tart. Kyu-hwan: "Ezt nem szabad" Én: "Nem tudtam, csak azt néztem, hogy hol tartanak". Kyu-hwan: "De neked elnézik". Ok csak, ilyen apróságokról van szó. A nagyobb dolgokért persze megkapnánk a nekünk járó "fülest".
Ma reggel a portás bácsi megjegyezte, szép a ruhám (szoknyát vettem). Pénteken almát vettem, és a laborban a kapus meglátott, rám vigyorgott, és megjegyezte: "Szakva" (사과 - alma koreaul). Meg a vasárnapi eset is azt mutatja, sok jó fej ember él itt, csak vannak nekik furcsaságaik. De nekünk, magyaroknak is.
A vízautomata csak a negyediken és az ötödiken működik, tehát a lépcsőzés is megvan. Hétfőn állatházat takarítottunk(Helyi ÁNTSZ ellenőrzi, hát remélem elégedett lesz. Azért ronda fekete por volt mondenhol. DE vicces volt látni a profokat, hogy ők is takarítanak). Az egyik második emeleti laborral, és együtt mentünk vacsizni. Sütögetős helyre, ahol jó kimcsit adtak. Pia is volt, a sojus sör eléggé csúszott a pasiknak. Bár, nekünk magyaroknak is megvan az ivással kapcsolatos kulturánk, de ezek a koreaiak is nagyon szeretnek inni. Megjegyzem, általában könnyebben el tudnak ázni, mint mi. Állítólag nem működik az alkohol-dehidrogenáz enzimjük rendesen. Magyarul: szeretnek inni, de nem tudnak :D. Jó hangulatú esténk volt, sokat röhögtünk.
Kicsit szomorú vagyok bizonyos dolgok miatt. Nem fejtem ki részletesen, de nagyon egyedül érzem magam. Hétvégén lehet, elmegyek Muuidora a SHITY-vel. Remélem, jó lesz. Itt sajnos az a baj, hogy a különböző nemzetiségbe tartozó diákok legtöbbször együtt lógnak, klikkesednek. Jó lenne pár európai fiatal is ide... Van ellenpélda szerencsére, sőt sok rendes figura van körülöttem. Minakshi például, akivel könnyen megtaláltuk a közös hangot. Thanával is nagyon jól kijövök, de Minot és Kyu-hwant is nagyon bírom legtöbbször. A többekkel sincs bajom, a további laborokban is vannak jó fej emberek, nem is kevesen. Csak hétvégente kicsit igénylem a sulin kívüli társaságot: és hogy kicsit elszabaduljak a suliból. Ennyi, ezért szoktam annyit csavarogni.
Ok, dolgozzá má', van melód :D!

2011. szeptember 25., vasárnap

Maebong

A pénteki eset még mindig nagy tüske számomra. Nem többiek miatt, hanem azon koreai szokás miatt, hogy szégyellik kimondani, hogy "bocsi, ezt nem tudom", inkább mondanak valami hülyeséget. Úgysem vonhatóak felelősségre, mivel nagy eséllyel nem találkoznak vele.
Na nem panaszkodom tovább: Tegnap Maebong-on voltunk kirándulni. Maebong egy kicsiny hegycsúcs, közel Bundanghoz. Majdnem 20an jelentkeztek föl, de mivel Warren lesérült, emiatt sokan visszamondták. Öten indultunk el. Elég nyögvenyelősen ment a feljutás, mivel volt egy-két rosszabb erőnlétű, vagy fáradtabb ember. Meleg volt, kicsit túlöltöztem, de azért elviselhető. Vicces, kicsit lehűlt az idő, rendszeresen túlöltözöm...
Buddhista szerzetes-bácsi, így szoktak adományokat gyűjteni. Énekel közben, de ha elfárad, akkor magnóról megy a zene. De mikor visszafelé mentünk, már nem állt ott a bácsi, csak a zene szólt az adománygyűjtő dobozon.
A hegycsúcs nem volt nagy, de a gyakori megállás fárasztóvá tette a feljutást. Tömegével másztak az emberek fel vagy éppen le...
A kis tanítvány véletlenül találkozott a tanító nénivel az erdőben :).
Gyorsan leértünk, nem értem miért, de nagyon fáradt voltam. Holtpont volt a mai nap. A metrón hazafelé egy bácsi szólított le. A szokásos "honnan jöttél, mit csinálsz itt?" kérdések után elmondta: egy koreai sorozatban játszik, valami mellékszereplő. Mutatott róla képeket a telóján. Kosztumös filmről van szó, nem értettem, melyikről.
Majd Suseonál elköszöntünk, én már éhes voltam. Főtt kajára vágytam, és a metrómegálló egyik kajáldájában vettem krumlit. Kicsit hasonló ahhoz, amit Anyu néha csinál. Azaz főtt krumpli, kicsit megpirítva. Csak Anyué sokkal jobb. Mi a sülő csirkehús mellé tesszük be, és szerintem azért is. A nő még megkérdezte, cukrot rakjon-e rá, de én az ellen kézzel -lábbal tiltakoztam. Ettem a krumplit, az árus néni meg egy kis pohár lötyit ad nekem, valami jégkristályt. Megköszöntem, és gondolatban megbocsájtottam a koreaiaknak a fejezet kezdetén említett rossz tulajdonságuk miatt.

2011. szeptember 23., péntek

Opera a campuson

A "Rettenetes Péntek" utolsó órái végül is már nem tartoztak a "rettenetes péntek" kategóriába. Épségben visszataláltam a campusra, de nagyon-nagyon fáradtan.
Szóval a sulit jelenleg át akarják nevezni: Körülményeket részletesen nem tudom, mivel minden koreaiul van minden kiírva. Annyit tudok, hogy a Kyungwon University feliratokat eltűntették mindenhol, és Gachon University-re cserélték ki sok helyen.

Ennek örömére szerdán-csütörtökön és pénteken egy operát játszottak a Vision Tower előtt. Szerdán-csütörtökön teendőm volt, de péntek este odaültem, gondoltam, belenézek. Szabdéri elődásról volt szó, székeket raktak, de lehetett ülni a lépcsőre is. Mindhárom napon tömeg volt, de utolsó nap már volt esély jó helyet találni.
Felállítottak egy színpadot. Egyszerű díszletről volt szó, de olyan fény, és színpadtechnikákkal oldották meg a darabot, amit egy magyar színházban is megirigyelnének. Az előadással úgy voltam, hogy belenézek, és ha nem tetszik hazamegyek (Első fél óráról lemaradtam. ). Annyira szép volt a zenéje, meg a táncok, hogy ott ragadtam.
Nagyon élveztem. Nem értek annyira az operákhoz, szégyen és gyalázat. De láttam már párat, és bátran merem állítani: egy ilyen színvonalú darabot, ha a pesti Operaházban adtak volna le, akkor megállta volna a helyét. Egy ösztöndíjas diáknak még mindig tudnk itt meglepetéssel szolgálni. Az egyetemi fesztivál alkalmából a campuson tartott koncertek már nem számítanak újdonságnak. De az opera igen
Koreai operát még nem láttam. Koreaiakról tudni kell: nagyon szeretik a komolyzenét. Egy európai embert megszégyenítő módon ismerik az európai híres zeneszerzőket. (Vicces eset: Tavaly Mino visszajött Salzburgból-konferencia -és hozott Mozartkugeln-t. Thana kérdezte, Mozart király volt-e? Megértem, hogy mint indiai nem ismeri. Én sem ismerem annyira az indiai zenét. Azt válaszoltam: Zeneszerző, a 18. század popzenéje :D)
Nagyon szép volt. Chun Hyang Jun az opera címe, cselekményt nem értettem, de volt benne szerelmi szál, ármány. Közhely: a gonosz elnyerte méltó bűntetését, a szerelmesek boldogok lettek. Szóval happy end. Nem vagyok sznob, de nagyon tetszett, örültem, hogy ott ragadtam :).

Utólagos kiegészítés: utána néztem a lényegnek. Valós történeten alapul. Beleszeret egy nemesi pasas egy nem nemesi származású lányba. A fiú apja valami magasabb fokozatú állást kap, így elköltöznek, de a fiú megígéri, hogy visszatér a szerelméhez. Egy másik nemes is beleszeret a hősnőbe (aki még a börtönt is vállalja), de reménytelenül A végén visszatér a lányhoz az eredeti szerelme, megmenti. Állítólag sok feldolgozás létezik.

Tettem fel pár videót, a zenét egész jól átvitte a már lassan öt éves fényképezőgépem. A táncok és a jelmezek is nagyon szépek.


Csak hazafelé, a kolesz és a labor közt félúton ment keményen a diszkó egy kis ligetes részen. Ott gyakran tartnak bulikat, de a koliból már nem hallatszott.
És ha már zene: Magyar folk metál. (linkre katt). Nekem nagyon tetszik. :)))) Nem hittem volna, hogy ilyen zenék nekem valaha tetszenek, de mostanság előkelő helyre kerültek a zenei repertoáromba! :)

Rettenetes péntek...

Nem tudom, hogy kezdjem ezt a fejetzetet. Meghogy egyáltalán megírjam-e. Idegölő pénteki napom volt. Főnököm elküldött minket egy konferenciára a Seoul National University-re. De ez kész horror volt. Azt ígérték, angolul lesz, és nagyrészét koreaiul mondták. Ez esetben, ha az ember elveszti a fonalat, képtelenség visszatalálni, mivel gyorsan beszélnek. Nem elég, hogy gyorsan beszélnek és viszik a slide-kat, még arra törekednek, hogy minél több dologt mondjanak el, fütyülve a 20 perces limitre. (néhányan tök idegesítő stílusban bezséltek) Annyira elhúzódó volt, alig kaptunk egy levegővételnyi szüntet, szinte három órát kellett egyhuzamban ülni. (ki lehetett menni ennek ellenére) A diszkussziók is koreaiul mentek, sőt volt olyan pasas, akinek a slide-jai is koreaiul voltak. Aztán az állítólagos ebédszünet is úgy zajlott, hogy benyomtak egy kampányfilmet, és egy tök undorító tonhalas szendvicset adtak. Aztán mikor este vége lett a "fejtágításnak", Minakshinak és Kyu-hwan találkozója volt. Kyu-hwan elnézte a buszt, de legyen rá mentség: ő is fáradt volt, és ez bárkivel megesik. Tudom, nem szabad minden ismerős esetén a mentséget keresni, de Kyu-hwan még sosem ártott még nekem. Tehát míg be nem bizonyosodik ennek az ellenkezője, addig nem foglalkozom ezzel az üggyel.
Viszont ott kész voltam, mivel az emberek összevissza beszélnek, gondoljunk a buszsofőrökre. Ezt nagyon utálom a koreaiakban: ha nem tudnak valamit, akkor mondanak valami hülyeséget az embernek. Vagy egyszerűen bezárják a busz ajtaját, mintsem hogy válaszoljanak, akár angolul, akár koreaiul kérdezem, hogy errefelé mennek-e. Sokkot is kaptam, de most tényleg. Nem tudom, mi történt velem, hiszen bár könnyen megijedek, de ennyire még sosem estem kétségbe. Segítettek, elvitt egy francia pasas és egy koreai nő a metrómegállóhoz. Még most is felforr az agyvizem, ha erre a napra gondolok. Nem voltam egyedül, de akkor is, idegölő nap volt... Jobb, ha nem is gondolok rá többé...
Alapjában véve én szeretem Koreát, de van, amikor egyik pillanatról a másikra horrorba csap át az egész, mivel kiderül valami disznóság... Tudom, "kisüt a Nap", általában nagyon gyorsan, de ez a pénteki nap... Na tényleg horror volt.

2011. szeptember 22., csütörtök

Halacskák -avagy a 붕어빵

Itt az ősz. Abból is látszik, hogy a campus mellett újra lehet kapni az egyik kedvencemet: a vörösbabbal tölötött hal alakú palacsintatésztát (bung-e bang... 붕어빵). Meséltem már róla, mikor tavaly méltatlankodtam a hideg miatt.
Szeptember vége van, és egyre több helyen árulják. Fiúk meg is kérdezték, tudom-e hogy hívják, mikor vettem egy adagot, és többen is megjegyezték, hogy kedvenceik közé tartozik. Tipikus utcai kaja. Nagyon szeretem, hozzátartozik az őszhöz, vagy éppen télhez, mint nálunk a szelídgesztenye, vagy épp a tök. Szöulban három halacskát adnak egy dollárért, de ez változhat (Dajeonban tavaly hetet írtak ki, átkoztam is, hogy teli volt a gyomrom). Néha lehet kapni a vaníliás változatát is, de én jobban szeretem a klasszikus vörösbabosat. (Analógia: tegnap egyik szobatársammal azt taglaltuk, hogy ő jobban szereti a szójatejet, mint a rendeset. Mióta itt vagyok, én is gyakran azt preferálom...)
Van fagylalt analógja is. Nyárra. Vörösbab és vaníliafagyi ostyában. Nem rossz ez sem, a legtöbb convinience store-ban egész évben kapható.
Ha az ember Koreában jár, ki ne hagyja! De ezért is érdemes ősszel jönni, vagy tavasszal -nyáron alig látni ilyent. Nemcsak hal formában létezik. Van az egyszerű gömb-vagy gesztenyére emlékeztető formájú is. Állítólag mókus alakú is létezik. De a halforma az, ami közismert, és ahogy nézem: közkedvelt is.

2011. szeptember 21., szerda

Koreai himnusz

Kicsit másképp. Rockosítva :). (katt a linkre) Ez nagyon jó, ha ilyen zenei stílusban nyomnák a himnuszokat, akkor sokkal több ember szeretné őket :). De az orosz himnusz is nagyon ott van új köntösben!
Manapság a népzenével ötvözött rockra kaptam rá. Találtam egy jó orosz rockbandát tök véletlenül. Kalevala, nagyon tetszik a zenéjük:). Erre a zenére nagyot lehetne bulizni :).
Kedden lecsekkolták a koliszobát, jó pontot kaptunk! :). Vicces, hogy együtt örültem a csajokkal ezen apróságnak, az is, hogy a roomcheck előtt együtt izgulok velük... Bevallom, ha a valaha Nándiban (ok, NFK nem durva, fokozzuk, KCSK-ban, hihihihihi) bevezették volna a roomchek-et, nem tudom, mit szóltam volna. Valszeg nem örültem volna neki. Itt meg olyan természetessé vált ez a dolog... Megérte hétfőn két órát takarítani és mosni :). Egyik szobatársamnak órája volt szerdán (eredetileg akkor lett volna), emiatt kedden haza kellett menni. De kaptunk kupont, amit péntek reggel beválthatunk ajándékra.
Hétfőn volt egy prezim, az egyik órámon. Elégedett vagyok, de azért van mit fejlődnöm. Főnökömnek is mániája lett, hogy gyakoroltatja velünk a prezentáció készítését, hetente felad 1 vagy 2 diáknak 1 cikket, amit fel kell dolgoznink. De ennek örülök inkább. Jelenleg tart egy suli-átnevezési procedúra, amiről mesélek az egyik elkövetkező fejezetek egyikében.Szeptember vége. Október jön. Október lesz hamarosan. Október, az én hónapom. :). Sárgulnak a levelek :).
Taxus baccata, azaz tiszafa!
Ezekről a virágokról tavaly már meséltem.

2011. szeptember 17., szombat

Bringa, homok, egyebek

Vannak dolgok, amiért érdemes élni. Komolyan, most annyira rendetlenség volt a fejemben, és elhatároztam, istenuccse elmegyek szombaton kirándulni. Warren már úgyis régen látott.
Incheon mellett, a reptéri szigethez közel van három sziget: Sindo, Sido és Modo. Közel Muuidohoz, de onnan inkább a leszálló gépeket, itt a felszálló gépeket láthattuk, mivel erre található a gépek légi folyosója. Ha legközelebb hazaútra kerül sor, megkeresem ezen szigeteket. Muuidot szerintem már megtaláltam, mikor szállt le a gépem Incheonba.
Szóval Sinyongsanra érve örömmel tapasztaltam, hogy egy magyar srác is eljött! Kristóffal már beszéltem a márciusban tartott követségi találkozón, ugrott be az emlék. Most is sokat dumáltunk... Nagyon örültem, első kirándulás, hogy összefutottam magyarral. Kérdezték is többen, milyen nyelven beszélünk, mikor magyarul dumáltunk, egyik csaj azt hitte, olaszul! :) Azt mondta, "kicsit hasonlít az olaszra, de rájött, nem az".

Hamar megérkeztünk, kompra pattantunk, ami öt perc alatt átvitt Sindora. Dögös kis egyenbringák...
De végül nem ilyent használtunk. Elég lelakott gépeket lehetett igénybe venni, amik még használhatóak voltak, de azért probléma is adódott, például sebességváltó nem működött, sokaknak retro- kemping briga jutott (mint a felső képen Kristófnak is egy helyi Csepel-klón)
Elég sok emelkedő volt, amikor tolni kellett. Élveztem a "countryside"-t, sok szőlőst láttunk errefelé, de viccesnek találtam, hogy a szőlőt behúzták egy papírzacskóba, úgy lógott a tőkéről. Talán, hogy el nem lopják? Vagy hogy ne érje por?
Sindo után Sido-ra mentünk, egy hídon lehetett áttekerni, onnan Modora. A Modo felé vezető híd előtt egy kutyus volt, egy jindo kutyus megkötve. Nagyon aranyos volt, meg is simogattam. Megszagolta a biciklikerekemet, mint valaha Bobi tette. (Emlékszem, az autó kerekét is). Majd addig el nem engedett, míg meg nem szagolhatta a cipőm sarkát és a biciklipedált. Nagyon édes volt. A kutyát nézzéttek itt!

Modo-nál földúton egy szoborkiállításhoz értünk, ahol erotikus témájú szobrok álltak. Hát a Lovelandot meg sem közelíti, de azért nem volt rossz.
Ezt a szobrot nagyon nem értettem, pedig már láttam. Most rájöttem... Ez már olyan fokon perverz, hogy erre nem tudok mit szólni... (a nem hozzáértők kedvéért, én sem jöttem rá először: egy kutya elégíti ki a pasast... fúj)
Kitaláltuk, hogy együnk ott, mivel a környékbeki kajáldák zárva voltak. Bakker, 10 dollárért vesztegettek egy bibimpapot, ami NAGYON lassan készült el. Egyik csajjal közösen rendeltünk egyet, mivel éhesnek nem voltunk- bevágtam egy jó nagy répát előtte... Inkább az vonzott, hogy halikrával csinálják. De a lassú kiszolgálás kompenzálásként kaptunk extra side-dish-t, üdítőt, sőt, még csomagoltak nekem szárított halat is. Csakis azért, mivel azt mondtam, hogy ezt nagyon szeretem. Tehát nem távoztunk rossz szájízzel.
Volt egy aranyos vörös macsekja a tulajdonosnak, amit szerintem rendesen elkényeztettek, mivel mikor egy frissen fogott halat akartak neki adni, fintorgott. A srácok szerint nem volt éhes, de én gyanítom, a macskatáp hatására ellustult.
Majd Sidonál tekertünk a tengerparthoz, kiderült, rossz helyen mentünk le, de szép tengerpartot láttunk, sziklákkal. A képen látható kis sziklákra nem tudtunk átmenni. Itt Incheonnál az a baj, hogy a tenger helyett sok helyen csak latyak van. Az A-Rexről is, mikor átmegy a tenger feletti hídon, ott is hasonlót lehet látni.
Majd egy homokos tengerpartra tekertünk, ahol valami filmet is forgattak. Itt frizbiztünk egy kicsit, mezítláb, mivel nem akartuk, hogy acipőnk teli menjen homokkal. Majd pihiztünk a meleg homokban, nagyon élveztem. Valójában én szeretem a homokos tengerpartot, de inkább ilyenkor. Úszni képtelenség itt, ez szempontból a sziklás-köves tengerpartok jobbak...
Majd végül már a komp-terminálban találkoztunk, kissé lefáradtam. Ez tuti a nem megfelelő biingának köszönhető, hiszen az én gépemen nem tudtam felkapcsolni a legnagyobb fogaskerékre a váltót, és így sokkal fárasztóbb volt tekerni...
Egy doboz szőlő is várt minket, aminek eredetét homály fedi, de örültünk neki! A kikötőben árulták, dobozokban. Koreában amúgy nagyon drága a szőlő- nagy bánatom - állítólag itt olcsóbb, a termelés színhelyén.

Indulás előtt: Warren nyújtózkodik. Fárasztó menet volt :). Az első kompról lemaradtunk. Jött a követekző, először nem értettem, miért nem szállunk fel. Majd leesett: két állomása van. Egyik Sindo, de onnan tiovább megy egy másik szigetre aminek Jangbongdo a neve. De jött gyorsan a következő.

A kompon a sirályok szinte kikapták az ember kezéből a kaját. A busz dugóval, de szerencsésen megérkezett Szöulba. Lassan pihi, de még gyorsan összedobtam ezt a fejezetet, ugyanis most van rá ihletem. Komolyan, a mai nap tényleg nagyon jól sűlt el. .