Lecsó, csokis almaszirom, Tokaji és egyebek: egy jó kis este a honfitársakkal

Péntek délutáni előadásomon végén már tűkön ültem. Húzták, mint a rétestésztát (ettől herótom van), mert valamelyik buzgómócsing benyögte: "három órás"... Nem, két óránál nagyon nem tartanak tovább, de akkor is. Rohantam, mikor vége lett, a metrók jöttek is időben. Csak tömve voltak, a narancssárga metrón pl. páran végig szívták a fogukat, amitől agybajt kapok. A hatos vonalon egy kissé illuminált csaj ült mellettem a pasijával, leírta nekem -tök olvashatatlanul-az email címét. Megnyugodtam, mikor végre Itaewonra (becsszó, írni fogok Itaewonról, még míg itt vagyok!) értem, de sietni kellett. Elsétáltam az antik utcán és átvágtam a Chungwa apartmanokon, ez az út már a nagykövetségek és nagykövetségi rezidenciák felé vezet. Most könnyebben megtaláltam a Rezidenciát, mint tavaly. Emlékszem, tavaly a Követségre akartam menni, és csodálkoztam, nem találok ott senkit. Több ismerősbe is belebotlottam. Jelen estén az ifjúság jelentősen nagy számban képviselte magát:). Sokan hozták a kisfiukat, kislányukat.

Lengyel Miklós, a szöuli magyar nagykövet mondott egy beszédet, úgy, mint tavaly. Azonban a feszültségek miatt most kiegészítette: Mesélt a japán helyzetről, és megnyugtatott minket, én is leírom a dolgot, csakhogy megnyugtassam az érdeklődőket, akik aggódnak a Koreában élő ismerősükért, családtagjukért. Azon tények, amikben én is bízom, igazak: A Kína felől fújó szél (ellenekző irányba viszi a szennyeződést), plusz a hegyes vidék (sokat véd ellene), Korea ezek miatt biztonságos országnak számít. Sőt, ami biztató, az atomerőműben helyre fogják állítani az áramellátást (utólagos kiegészítés: most olvastam, helyre is állították), ami a további mentesítést segíti/ segítheti. Annyira izgultam a héten én is főleg a japánok miatt, de Korea miatt is, most megkönnyebbültem. A tokiói Magyar Nagykövetség titkárnője is itt volt, mivel nőket és gyerekeket kérésre "biztonságba helyeztek." Annyi még, hogy a tokiói Magyar Nagykövetség ideiglenesen költözött Osakába, de Japán sem veszélyes, csak az atomerőmű 20km-es körzetét kiürítették, 30 (más források szerint 80-100) km-es körzetében zárva kell tartani a lakást, ajtót-ablakot. DE: Ha esetleg úgy adódna, hogy veszély lenne Koreában is, akkor arról értesítenek, biztonsági előírásokkal, vagy intézkednének a biztonságba helyezésünkről. De őszintén remélem, erre a lépésre nem lesz szükség most sem.
Szóval ennyit a kinti helyzetről, Koreát egyelőre nem veszélyezteti a radioaktív szennyeződés, maradjon is így!
A Magyar Nagykövetségről csak jót tudok mondani. Segítenek, amiben tudnak, értesítenek a fontos eseményekről, és mint mondtam, összehozzák a kicsiny társaságot. Azt is meséltem, nagyon kevés magyar él kinn. Pontos számot nem tudok (100 alatt szerintem), de ide nem célpont egy világot látni akaró magyar számára.
A beszéd után isteni vacsorával láttak minket vendégül, a Nagykövet Asszony csodás dolgokat főzött, de hidegtálban sem volt hiány.
Annyira jól esett végre eredeti kenyeret és sajtot enni! Meséltem, Koreában édes a péksüti, sajt méregdrága, nem igazi az sem, és a sonkafélék meg "műanyagból" vannak (minőségüket értve). Aminek nagyon -nagyon örültem: LECSÓ! Nagyon jól el lett készítve, még tojás nélkül is szuper volt (pedig nekem a lecsó tojással az igazi-mármint otthoni környezetben).

Emellett nagyon ízlett a tejszínes-gombás csirke. Sokak szerint a gulyás is jó volt, de én még mindig nem szeretem. Akárcsak a nokedlit.
Édesség: Gyümölcs, eper, narancs és jejui vörös kiwi (ettem olyant Jejun, húsa sárgászöld, néhol pirosas beütéssel, más íze van, mint a rendes kiwinek, és gazdag C vitaminban). Almásrétes-szerűség, ez vásárolt dolog, Volt némi fagylalt is, és ami legjobban ízlett: magyar csokis almaszirom! :))) Hihihi, itt Koreában kipróbáltam némi magyar terméket. Állítólag most importálták ezen dolgot Koreába. A Túró Rudi hiánya is felmerült, volt, aki vitt is a kollégáknak, de nem aratott osztatlan sikert, pedig hungarikum.


Akinek ezen csodás vacsora köszönhető:))))

Az ifjúság tagjai szép számban voltak jelen, együtt játszottak, és rajzfilmet néztek az emeleten. Amikor megérkeztünk, akkor vettek dohányzóasztalkora kikészített tofu-chipeskből, rágcsákból. Megemelítettük, hogy a koreai gyerekek állítólag már dobálóznának a rágcsákkal, meg szétszórnák a padlón. Hát, nem tudom...

Ezek az ikerfiúk (Zoli (Paul) fiai, ővele tavaly találkoztam) tavaly pont ilyenkor láttak napvilágot :). Idén már járkálnak!


"Az ördög is Pradát visel" ? Zsófi csak kis időre jött, modellkedik:). Utólag nézve a fotókat, a tegnapi hajvágásom meglátszik. De majd visszanő :D!A hosszúkás hajú koreai férfi mellettem egyik lány, Heni férje (ő is itt volt tavaly, nem beszéltünk személyesen, de emlékeztem rá). Vicces látni koreai férfit hosszú hajjal.:))).
A kék ruhás lánnyal, Annamarival szeptemberben összefutottam, a színházban :))). Ösztöndíjjal van kinn egy évre.
A kutyus neve Soju:))) Hát nem aranyos? Annyira eleven volt ez a fiatal beagle:). Csak mindig be akart jönni, érezte a kajaszagot! Akárcsak Foltos fiatal ebként :).

Rétes kanállal? Naná! Főleg, ha fagylalt is van hozzá :). Ő Kovács Tanár Úr, akivel már találkoztunk, írásait előszeretettel olvasom, sok érdekes, hasznos információ van benne. Az egyik koreai egyetem magyar tanszékén dolgozik. Fura, hogy van kinn magyar tanszék, de erről később részletesen.
Ő Heni, régóta kinn él:)
Sokan házasság útján vannak kinn, koreai férj/feleség, vagy barátnő. Aminek megvan a nagy előnye: a gyerekek megtanulnak magyarul, angolul, koreaiul, sokkal könnyebben. És miért előnyös egy magyar szülőtől származó, Koreában élő gyereknek magyarul tudnia? Mivel könnyebben megmondhtja a negatív véleményét, úgy hogy senki sem érti :)))). Van benne valami, tapasztalatból tudom!
Szóval a kérdés: Koreában miért is tanulnak magyart? Van, akit tényleg érdekelnek az effajta "extrém" nyelvek. De a többégnél más is van, mivel relatíve sok magyar szakos hallgató van. Ugyanis presztízs egy jó nevű egyetemre bekerülni, és az ott szerzett diploma elég nagy virtus. Kevésbé használják, nem érnek vele sokat, de ha nem kerülnek be a kívánt szakra, hogy mégis az egyetemen legyenek, tanulnak egy kevésbé ismert nyelvet, amit később nem is tudnak használni. Nem akarok rosszmájú lenni... Persze van kevés kivétel, akik magyart megszégyenítő módon beszélik a nyelvet, és olyanokat tudnak a magyar irodalomról, kultráról, hogy az embernek leesik az álla!
Az ázsiai konyhához való alkalmazkodás is fő témánk volt. Meséltek egy olyan külföldiről (európai), aki 1 évet volt kinn, de meg sem próbálta megkóstolni a kinti kaját, ezalatt az egy év alatt vajas-lekváros pirítóson élt. Hát az ilyen meg is érdemli! :D Valaha engem is ijesztgettek a mekire való rászokással, kiutam előtt, de én ennél alkalmazkodóbbnak bizonyultam. Sőt, a csípős kajához való hozzászokás nálam nem egyedi :D.
Búcsúzásképp koccintás volt egy kis "koreai-magyar barátság koktéllal": fütyülős- plusz jeuji narancslé :))). Amúgy a narancslé kihozza a barackízt:D! Egyébként csupa magyar alkohol volt: Tokaji (nekem nagyon ízlett) és Villányi (kissé fanyar, mint mindig), Fütyülős, körtepálinka, és persze Unicum. Ok, egy kivétel a whisky. Itt Koreában a bor elég rossz minőségű, bár szőlőjük van, de én a szőlőt főleg eredeti formában szeretem. És luxuscikk.
Este egy kedves magyar házaspárral (és kisfiukkal) akartunk Itaewonra menni, de eltévedtünk, mivel eldumáltuk az időt. A Han folyó parján át, a Namsan Towerre néző kilátáson át mindent láttunk. Amikor emgláttuk a Namsan hegyet a toronnyal, a Gellértheggyel és Jánosheggyel viccelődtünk. Plusz láttuk a szegény-gazdag negyedek váltakozást, néhol a viskó szerű házak előtt menő kocsik. Nem járkálnék itt egyedül... De végre vonatra ültünk, a kislegény már mélyen aludt, és elbúcsúztunk.
Csodás napom volt, egy adrenalinbomba, hogy végre magyarul dumálhatok. Köszönet a Nagykövet Úrnak és feleségének a szép estéért, hogy fogadtak minket, és a magyar ételekért. Köszönet az összes régebbi és új magyarnak, hogy itt voltak! És még egyszer köszönetet mondok a Nagykövetségnek, hogy tavaly nyáron segítettek diploma papírok ügyében.
És még egy jó hír: Idén októben 23 körül is lesz találkozó, tavaly ez elmaradt, de idén meg lesz tartva.:)))

Hajvágás

Ma levágattam öt centit a hajamból. Kiskorom óta hosszú a hajam, és néha törik, igazítani kell a végét. Egy jópofa srác volt, 8000KRW-t kért. Várnom kellett, addig adott néhány hajas magazint, "válasszad ki a megfelelőt". Jó frizuk voltak, de nem nekem való. Frufrutól és tépett hajtól el vagyok tiltva. De az én hajammal kb. 10 perc alatt készen lett, végre nincs törött vég! :)))). "Amerika?" meg "Angoltanár?" kérdések megvoltak most is. És a szokásos mosoly a Budapest hallatán.
Szóval nem mindig minden szép. Japánok miatt nagyon aggódom.
Honvágy nincs, de hiányzik a család. Mostanság a közös ebédeléseket is utálom, mivel a többiek együtt jól elvannak, fecsegnek, vigyorognak, én meg ülök köztük, mint aki kettőig sem tud számolni, rám senki sem figyel. Valahogy tehernek érzem magam ilyenkor. És ez, nem akarok szemét lenni, de az én szememben a bunkóság magasiskolája! Mi magyarok nem csinálunk ilyent.
Tanulom a nyelvet, pár szót már tudok, remélem, menni fog. Valahogy néha nehéz, hogy nincs senki, akivel meg tudok beszélni mindent. Azaz a túracsoportban vannak, de a sulin belül nem mindig. Meg szeretném, ha az ősszel -télen csinált dolgaim is letisztázódnának, és a nyári dolgok is. Egyelőre nem megyek bele részletesen, csak ha rendeződnek. Annyira utálom, hogy itt lógnak dolgok a levegőben. Ezen az "Azért vagy ott, hogy tanulj" beszólások sem segítenek! Így én nem tudok tanulni, hogy nem mondja senki, mi a jó, mi nem! Tudom, ígérték hogy segítenek, idő kérdése, de UTÁLOK VÁRNI! Ilyen vagyok.
Ami viszont jó, hogy holnap követségi találkozó, végre hallhatok némi magyar szöveget, nem csak Skype-n!
Két hét múlva megyek elvileg Yeonsu-ba, tavaszi virág ünnepre!
És négy hónap a legközelebbi európai utamig! Már csak azt kéne kikönyörögnöm főnökömtől, hogy engedjen el hosszabb időre, hisz nem voltam majdnem egy éve otthon!
Tegnap próbáltam egy szoknyát, ami egyenes fazonú, de egész klasszul nézett ki. Derekamtól szokás szerint eláll, mivel derekam elég (nagyon :)))) vékony. De valamire jó volt: Végre nagyjából azt láttam a tükörben, amiről kamaszként csak álmodoztam. Meg hogy olyan dolgok állnak jól, amiről sosem hittem, hogy valaha fel fogom venni :D!
Nem akarok hazamenni most, nem akarom feladni. Jelenleg azt érzem, az élet engem most ide szánt erre a három évre. És nem is lennék most máshol, a nehéz percek ellenére sem.
Csak valaki adjon légyszi egy receptet, hogy rázzam le a világvégével és god mother-rel jövő misszionáriusokat! Mindig engem szúrnak ki, ahogy kitavaszodott, megjelennek! Egyelőre azt mondom, nem vagyok hívő, vagy nincs időm.

"Talpra magyar, hí a haza!"

Ma van március 15. Nemzeti ünnepünk. Tudom, pénteken lesz csak a tényleges ünneplés. De akkor is. Régen szerettem ezt az ünnepet. Ugyanis nem kellett suliba menni. Ha szombatra esett, akkor nem, de egyébként igen, főleg, ha keddi vagy csütörtöki nap volt. Ugyanis hosszú hétvége. És ki az a diák, aki nem örül, hogy nem kell suliba menni? Nem is diák, hanem ufó, hahahahahahaha! Szóval ilyenkor mindig volt valami túra, mióta egyetemi légkörben mozgok.
Pákozd pl. kétszer is. Egyik évben bokáig érő hóban mentünk, felöltözve. Majd következő évben ragyogó napos, meleg idő, virágzó fák, és szinte bele mertük lógatni lábunkat a Velencei -tóba, ok, csak a kezünket:))). Megnéztük az emlékművet, megemlékeztünk. És mindkét évben pizzáztunk Pákozdon, ahol egy isteni pizzéria volt. Ezen két március 15 re szívesen emlékszem vissza, (2006 és 2007) bár az utóbbin kántálták a "táncolj Feri, Búcsúbuli" , mivel 2006 ősze és 2007 tavasza politikailag elég viharos volt. De akkor is, mindig politika-mentesen csináltuk, egyfajta baráti összejövetel.

Aztán rákövetkező években is túrázás volt. Pl. Naszályon barátommal, a kökörcsineket csodálva. Végzősként ettünk a túracsoporttal a Kő-hegyen isteni káposztalevest, amit bár nem szeretek, akkor jól esett.
Idén? Pénteken lesz a lényeg, a Követségre örömmel megyek, hacsak pár órára is, remélem, jó lesz kis magyar dumát hallani. Pont ezért. Ami a mai napot illeti, szoba ellenőrzés miatt volt pár szabad órám, ami feszült várakozás jegyében telt. De azért megkönnyebbülve, hogy rendben volt, némi koreai kaja belefért szobatársaimmal. Meséltem, hogy koleszom a kaja házhozszállítás egyik fő célpontja, meg hogy motoros futárok cikáznak naponta fel és alá a hegyoldalon, nem volt olyan esti futásom, hogy ne botlottam bele volna egy-egybe. Mi most tteokbokkit rendeltünk némi tojásos zöldséggel plusz koreai "álkolbásszal" (ami valójában édesburgonya-tészta, de olyan, mint a kolbász felszelve, kérdezték, tudom-e mi ez), meg valami húsfélét, beazonosíthatatlan csípős izével. Nem drága kaja egy főre leosztva, ráadásul nagyon jó is. Kő papír-ollóval döntöttük el, ki megy le, most nem én lettem a "győztes". :).
Szóval ennek a "kolbásznak" a neve sundae:

Vicces dolog: egyszer, mikor otthon kokárdát vettem, akkor az árus elmesélte, hogy olaszok kérdezték tőle: "miért az olaszokat ünneplejük?", azaz így vízszintesen tényleg olyan a szalag, mint egy olasz zászló.


Állítólag így lenne helyes a magyar kokárda:
Állítólag 1848-ban is így használták. Mindegy, messziről is üzenem: Éljen a haza! Mármint a magyar haza! Nyáron, ha hazajutok, juszt is beteszem azt a nemzeti színű szalagot!!!

Olvasom a híreket. Japánban komoly sugárzási problémák. Az szerintem szerencsénk hogy tavasz van. Ilyenkor Kína felől fúj a szél, igaz, néha hoz némi Asian dust-ot, de az óceán felé sodorja a sugárzást. De azért az utasítást, hogy a napokban, ha esik (egyelőre nincs esőveszély), nem hagyom el a labort/koleszt, mert veszélyes. De hazamenni most nem lehet. Szerintem, ha baj lenne, akkor úgyis intézkednének. Legalább arra, hogy biztonságban legyünk. Nem naivitás, de nem akarok hazamenni.

Stolen prayer

Please God tell me: Why are catastrophes, epidemics and wars? Why are people destitute? And the others why are stealing and cheating? Why it is good for you? Why we are the toys of the nature, of the government and of the life? Why you don't prevent the horrible things what happens now, for example the earthquake and tshumani in Japan... war-things in East Asia...Mouth and nail disease in Korea... Conflicts between North and South Korea... Families broken. God please do something against them, look at the earth and help them! Please prevent the other bad things the nuclear catastrophes, the forces, these bad things!

Please everybody pray for Japan, we don't need more trouble! No more misery, no more death, no more suffer.

Pray for the people who died, pray for the better life. Pray, that they can re-build their life. Pray for no more death, no more misery!!! Let's pray for Japan and for the people in Japan together!

"My nickname is Superman" azaz "Szólíts csak Superman-nek" :)))

-hangzott el ma ez a mondat, amikor egy Szöul környéki hegységen, Ungilsanon túráztam.
Nade kezdjük az elejéről. Ma a kissé felhős idő volt, álmosan indultam a megállóhoz, szerencsére, összetalálkoztam Katherine-vel, akivel már többször túráztunk, és így együtt mentünk. A peronon már voltak páran. Tényleg jó volt látni több régi ismerőst, többek közt Mark-ot, aki megjegyezte, már régen voltam ezen túracsoport programján. Való igaz, gyakran le kellett mondanom, mivel valami mindig közbejött (. Kicsit későn szálltunk fel a metróra, ami tömve volt. De mikor kiértünk, akkor valahogy elszállt az álmosságom. Hamar indultunk, nem volt könnyű megtalálni a területet.
De hamarosan kapaszkodtunk fel a legmagasabb csúcsra.
Na, itt már fenn vagyunk:))). Muslicák (drozofilák, hahahahahaha) és turisták tömkelege várt minket fenn.

Kilátás a Han riverre:
Egy kellemes lejtőn ettünk, és a néhol sáros úton sétáltunk tovább. Egy siklóernyő pályához értünk, ahol többen próbálkoztak. Egy pasas mindta ott nekünk a címben szerewplő mondatot:))) A kép magáért beszél :D

Superman repül:)))
Ezt szerintem nem fogom kipróbálni, hiába népszerű sport. Az ilyen extrém sportok nem épp nekem valók... Sok ember sétált fel a pályához hatalmas hátizsákkal, hogy aztán pár perc adrenalin-szint emelő meglegyen.
Hát ma én is a "menni-menni üzemmódban voltam, talán a tegnapi túl laza menet miatt, igaz ez a hegy afféle Mátra-erősségű volt, de akkor is. És nem is éreztem a fáradságot. Elég macera terepen, több lokális csúcsot érintve fölértünk a második legnagyobb csúcsra, ahol egy makgoli is kijárt szárított hallal :D.


Majd irány le, elég gyorsan ment, egy szép kis Buddha templomot még érintettünk:
Itt is szép kilátás:
Pihi:


Mark szerint lehetett volna teázni is, de egy előző túrán megpróbálták, de túl hangosak voltak, és kizavarták a bandát.
A távolabb menő emberek mindig találnak alternatív útvonalat, állapítottam meg, mikor a többiek más helyen értek le, így egy kis faluszerű részen sétáltunk az állomáshoz. Rizsföldek, kellemes kis házak, plusz kecskeszag.
Egy naplementés kép:


A vacsi, valami tofus, zöldséges csípős leves, meglepően klassz kaja. Néha jó ilyent is enni, csak én ezt a közös kajálást nem szeretem. Azaz az szempontból nem, hogy gyakran az a szokás a közös evés-ivás esetén, hogy a társaság egyenlően elosztja a pénzt. Ami nem is lenne baj, de van, hogy nem ittál alkoholt, mégis a pia árát is rád hárítják. Én nem szeretek fizetni azért, hogy más piáljon, ha én nem akarok...
Szóval mindent összegezve klassz napom volt egy rég nem látott túracsoporttal. Végre gyalogoltam egy jót, amit régóta hiányoltam. Reggel filóztunk, hogy "hová tették a ma beígért szép időt?". De a nap folyamán az is előjött.

YeongHongdo sziget: kutyák, kvadok, satöbbi...

YeongHongDo szintén Incheon melletti kisebb sziget. Elég érdekes, de Muuidonál nagyobb fokot ért el itt a civilizció. Nem ez volt a legjobb kirándulás, vagy az is lehet, hogy ma én voltam kissé negatív. Nem volt rossz, de Muuido kiránduláson ezerszer jobban éreztem magam. Egyszerűen arról van szó, hogy kissé az a fílng volt, mint a burgenlandi nyanyák társasutazása, hogy 10 percenként meg kell állni séta közben...
A dugó, meg egyebek miatt elég nyögvenyelősen indult a napunk. Nagyon későn érkeztünk meg, ráadásul fél órás pihenőt kicsit soknak tartottam. Szép hely volt, bár a társaság vegyes: volt pár kissé rámenősebb, nagyarcú amcsi, vagy kanadai, aki mellett meg sem lehetett szólalni, mivel mindig a középpontban akart lenni.
Majd egy kis szigetnél szálltunk ki, aminél Silmidohoz hasonlóan földhídon kellett átmenni. Sok szép kagylóhéj akadt kezeim közé:)
Kilátás a szigetre:
Ennek jobban örültem, mint egy igazi aranyrögnek:) Ilyen kagylóhéjat még sosem láttam.

A földhíd:)))
Ilyen tiszta volt a víz.
Szép volt:
Aztán körbejártuk, séta vissza a buszhoz, bár én akkor szívesebben gyalogoltam volna. Ami az igazság, utálom, ha kirándulás alatt többet buszozunk, mint megyünk... Kaja beszerzés után a tengerpartra mentünk, ahol szerintem túl sok időt elvesztegettünk. Ami leginkább bosszantott, hogy alig mentünk, mi a fenét kell kipihenni?
Piros kerítés.
Megint tenger:
Szóvl végre indultunk. De előtte még egy fotó: Dögös verdám van, nem? Illik a kabátomhoz és napszemüvegemhez:)))). Majdnem elcseréltük a buszt erre:D
Szóval nem volt durva terep, csak annyi kvad volt, itt is, meg a tengerparton is, amiket őszintén szólva UTÁLOK!!!! Elég gyakran megálltunk, ami őszintén szólva jobban lefáraszt, mint a legütősebb túra.
Kecske, ezek a fekete kecskék több helyen ott voltak.
Kutyus!!!
Ehhez a kilátóhoz mentünk fel, csodás volt a kilátás.
Itt egy kép:
Lemenet: bogyók:
Kalap. Árvalányhajjal?
Egy Buddha-templom mellett jöttünk le, szerintem ezt most újították fel. A templomból-magnóról-kihallatszó buddhista zene jelenlg kissé idegesítő volt. Itt is tököltünk, pedig nem volt valami szép.
A kvadok...
A tengerhez leértünk sikerrel, ahol a homokban láttunk döglött rákokat.

Gyakoroltam a hangult,. hahahahahahaha, amúgy a "bábó" jelentése, buta:
"A víz dekapitálja az embert, és leviszi egyik karját"
Aztán egy kajáldába ment a többség, de most a hátam közepére sem kívántam a tésztát, páran elmentünk a szomszédos kajáldába bibipapot enni.
Aranykutyik:): Jindo kölykök (A Jindo egy koreai kutyafajta, eleinte azt hittem róla akita, de hasonlít is rá), kiéltem rajtuk a kutyázási vágyamat. A csúnya, állatkínzó gazda rövid láncra fogta a két hógolyót :(. Alig van lehetőségük mozogni, pedig egy kutyának -főleg egy kölyöknek- rengeteg mozgásra lenne szüksége... Annyira undorító ez, komolyan, nem vagyok harcias állatvédő, de elítélem az állatkínzást! És a kutya rövid láncon vagy szűk ketrecbe tartása már kimeríti az állatkínzás fogalmát!

És végezetül a nap képe:
Ez nem gyümölcslé! Ez bor, dobozos bor!! Még ilyent sem láttam :D!!!