Esőben is hegyen!

A beharangozott esős idő ellenére is úgy gondoltam, szombat most a túráé lesz! Pedig ezerszer megfogadtam, esőben soha, de így is sikerül! Késésben voltam, mivel a reggeli futást valahogy most kihagyhatatlannak gondoltam, de szerencsére más még inkább :D. Volt, aki miatt a busz az utolsó utáni pillanatban állt meg.
A benzinkútnál eltöltött pihi közben vettem némi (IGAZI! NEM ÉDESBURGONYA!) sült krumplit, mivel ilyent már hónapok óta nem láttam. Olyan furcsa, hogy régóta nem ettem pl. főzeléket, sült krumplit, rakott krumplit, stb. Hasonló dolgokat más blogokban is olvastam. Például Korea előtt el sem tudtam volna képzelni, hogy nem eszem főzeléket, mivel szeretem a főzelékféléket. Emlékszem, mikor először utaztam haza, hat hét után, szüleim kérdezték, mi legyen az ebéd: "Babfőzelék"-vágtam rá :D.
Témához visszakanyarodva: A nap poénja, egy nem is olyan régen idejött indiai srác mondta: "Tudod, miért nincsenek itt nagy kutyák?" Én: "Kicsi a lakásuk?" Ő: "Dehogyis, megeszik a nagyokat" :D. Felvilágosítottam a jindo kutyákról, ezek szerint még nem látott olyant, amik nem olyan kicsi ebek. Bevallom, először én is akitának néztem, és az elején. Bevallom, azonban, kicsit hiányolom azokat a kutyákat, amik Európában nekem természetes jelenségnek számítanak többek közt a labrador, német juhász, szetter, vizsla, a bernáthegyi- félék (a nagy, formás, vastag bundájú ebek, na őket nagyon is hiányolom!). Aki ismer, tudja, imádom a kutyákat, de családi vonás, hogy nem épp az ölebekért rajongok. (A birka nagyságú Bobi, és a borjú nagyságú Foltos szerintem sokat elmond :D)
Elnézést a kedves olvasóimtól, hogy az elvonási tüneteimmel traktálom őket, de most ez idevágott. Szóval megeredt az eső útközben, és beugrottunk a boltba egyszer használatos esőkabátot venni. Rájöttem, hasznos holmi. Igaz, az ember úgy néz ki benne, mint a Halloween partira készülő Quasimodo, ha hátizsákot is aláteszi, de legalább véd :D! 1-1.5 dollárért lehet kapni, könnyen szakad, de ha az embernek önsorrontó módon arra támad kedve, hogy túrázik esős időben, akkor megteszi. Volt nálam esődzseki, de a hátizsák alávevése egész napos eső esetén nem szerencsés. Kisebb zápornál elviselhető. Nem volt most nagy eső, csak egész nap ez a szitálás-szerűség...
Mentünk fel, eleinte Bakony-szintű terepek. De később elég ütőssé váltak, kapaszkodókkal, korlátokkal, néhol a tapasztaltabb "pókemberek" segítsége kellett :D.
Itt még vigyori, mit sem sejtve:
Itt már vigyori, hurrá, felértünk! :D
Ijesztgetésenk: Na, innen nem akarok leesni!
Útközben:

Megálltunk, némi kaját magunkhoz venni. Az urak rament főznek :D!

...és esznek...
Sojuval, de erről most nem csináltam képet.
Szép kilátás, a hegyről lefelé:

Volt pár rész itt is, ahol kötéllel lehetett lemenni, bár teljesíthető volt. A természet már a nyári zöldjét viselte, de azért ezt a csodás virágot meg tudtam örökíteni :). A sértült ujjamat hagyjátok figyelmen kívül, a virágra koncentráljatok, kedves olvasóim!
Eltévedés is megvolt: rossz helyen mentünk fel, Oksunbong felé. De végül turisták segítségével megtaláltuk a helyes irányt. Sietve rohantunk, és fel is értünk! Tényleg klassz érzés egy hegycsúcsra feljutni. Még ha egy nem is túl nagy csúcsról van szó! Bár kicsi a bors, de erős (húzós), ezt ugyanúgy a Bulamsanról el lehet mondani.
A fenyők lilás hajtás-kezdeménye: Csodálatos!
A visszaút idegesített, hogy megint felfele, megint felfele, mikor lefele kéne, de felértünk, ahol turisták adták nekünk a "Mikulás-csomagokat", azaz apró csomag, rágcsával, naranccsal, esetleg joghurt itallal, amit elosztottunk egymás közt. A lejtők tényleg szánkó-üzemmódban mentek, mivel csúszott a sár.
A komptúrát az eső miatt kihagytam volna, rázott is kicsit a hideg, de végül jó volt, az előző fejezetben említett "baleset" ellenére is.
Belülről, engem egy repülőgép turista-osztályára emlékeztetett:
Koccintás. Ki sörrel, ki vízzel, hahahahahahahahahahaha!

Szép volt a környék, csak az a baj, hogy "fentről hidd el minden szép" elvet vallom, és a hegyről már láttam. Utána vacsoráztunk, szerencsére akkor már megkönnyebbültem, hogy nincs komoly baj, bár a sokk csak a buszon hazafelé jött ki rajtam. Bibimpap és szójás-tofus leves közt választhattunk, én bibimpapot ettem, ami teli volt helyi zöldségekkel. Ellennék én ezen a kaján idők végezetéig. Bár a szójás-tofus leves is a kedvencemmé nőtte ki magát, de szeptemberben még úgy voltam: "úristen, hogy lehet ezt megenni?". Mr. Kim, a túravezetőnk odahívott az ondollal melegített helyükre, ahol ők ettek, tényleg átmelegedtem tőle. Az eső miatt már fáztam... A túranadrágom miatt is féltem, hogy a mosógép felmondja a szolgálatot, olyan koszos lett, hogy fel lehetett volna állítani-még mázli, hogy volt nálam váltásnaci! :D
A hazaút agybaj volt, mivel mondták, mosdó-szünet nem lesz. És háromszor megálltunk. Mi a túróért vedel annyi makgolit a társaság buszút előtt, ha csak WC-re jár tőle? Jeju után ugyanez volt, azaz hasonló, de akkor főleg a hangoskodás miatt volt a düh... Ok, nem mondom, lehet inni, de mértékkel. És a koreaiak, ha isznak (nem a berúgásról beszélek, mert a teljes részegség nemzetközileg ugyanaz :D), idegesítőek, és közönségesek, kiabálnak a saját nyelvükön... A harmadik megállásnál elpattant a cérna, komolyan hullafáradt az ember, és már vágyódik az ágya után... Ok, norebangoztunk is, volt, aki tökjól csinálta. De emiatt a három mosdószünet után ott van kicsit a tüske...
Este, mikor végre a koleszt viszontláttam, egy dolgom volt még: Szobatársam szülinapos, és a felköszöntése :). Szerencsére a másik csaj is ott volt, így ketten fel tudtuk. De nem mondom, hullafáradtan dőltem be az ágyba... ok, a galériaágy miatt ez nem helyén való, hogy beledőltem, mivel oda nem lehet beledőlni :D. De hamar elaludtam :D!