Az egyetem teli van virágárusokkal, tömeg van. Szülők, rokonok, családtagok. Tógás-tudós sapkás diákok-itt szokás, ELTE-vel ellentétben.
Az enyém, ha szerencsém van, két év múlva esedékes, de van pár végzős ember a BioNano-ban. Sajnos ilyenkor jövök rá, hogy a diákok évente-félévente cserélődnek, mennyire megy az idő. Néha csigalassúnak érzem, de ezenk a dologok azt tudatosítják, halad is. Szóval valamennyire olyan nap ez, hogy a végzős diák érzi, érdemes volt ezért tanulni, küzdeni. Egy napig, pár óráig érzi, most ő van a figyelem központjában.
2009-ben átéltem, és egyfajta gyászként éltem meg. Nem tudom, de semmi örömöt, katarzist nem éreztem akkor. Inkább akkor éreztem boldogságot, mikor fölvettek ide PhD-ra, a félelmek, kétségek ellenére is.
Szokás itt a tóga. meg a tudóskalap. Talán két év múlva az én fejemre is felkerül. Addig még sok a meló, de remélem összejön. A mostani végzetteknek gratula, és sok sikert továbbra is. Szerencsére többen is maradnak graduate vagy épp doktori képzésre. :)
Mostanság ezt hallgatom :))) Jobb, mint az eredeti :D! Bár Lady Gagát is kezdem megkedvelni -rockos csaj szájából ez szégyen, de így van... Vessen rám követ az, aki akar!
http://www.youtube.com/watch?v=Fl4L4M8m4d0
Csak utána elmúlik a csoda, elhervadnak a csokrok, és a hajdani diák szembenéz a keserű valósággal. Most már a dolgozók táborába tartozik, és Koreában amúgy a munkamorál nagyon kemény, fanatikus és feszült. Meséltem, ezen dolog, bár én is szeretem a munkám, de nagyon nem szimpatikus. Már diákkorban ezt súlykolják, állandó megfelelési kényszert -bár bagoly mondja verébnek - a diákok egyetlen célja, hogy "number one"-k legyenek. Egyik srác mesélte, hogy ez főleg arra jó, hogy a szülők dicsekedjenek az ismerős szülőknek: "az én gyerekem maga a tökély, elérte ezt meg ezt". Egyfajta versengés van itt is a gyerekek közt, hogy ki a jobb, ezáltal a szülők közt, hogy kinek van a legkülönb utódja.
A dolgozók addig nem hagyják el a munkahelyet, míg a főnök benn van. Gyakran bűntudat van, ha szabadságot vesznek ki, tehát ki sem veszik, mert félnek, hogy más aratja le helyettük a babérokat. A gyerkek esetén is, kismilló különóra a suli mellett... Azt olvastam, gyakori itt az öngyilkosság is. A hajszolt világban a depresszió, a mint említett megfelelési kényszer. Állítólag gyakori a hírkeben, hogy egy sikeres üzletember zuhan pár emeletet... Hiába teszik a metrókat, épületket biztonságossá, (Bundang line több megállójára is most szereltek fel biztonsági ajtókat) aki akarja, meg is teszi... (egyetemi metrómegállón egyelőre nincs...) A pszichológia sem segít, ha utána az életvitel változására nincs lehetőség. Szóval annyi dolog vezet az öngyilkossághoz. A stressz felőrli az embert, a rohanás is. Meg a lazítás miatt érzett bűntudat.
