Vízesések, és viszontagságos út Manilába

A cetcápás fürdés után a szervező srác felajánlotta, elmegy velünk a következő úti célunkhoz: A Tumalog vízeséshez. Triciklivel utaztunk, elég hosszasan (kényelmetlen), de a terep gyönyörű volt. A vízesésnél kiderült, a nézelődős-fényképezkedős elképzelésünk nem egyezett a valósággal, ugyanis egy vízesés-komplexusról volt szó, túraútvonallal. Gyorsan futócucc fel, vettem egy vízhatlan tasakot a kamerámnak. Hat szint volt 0-5ig, néhol mászni kellett, de sokan segítettek, hová lépjünk, hogyan másszunk, szóval nem volt veszélyes.

Én féltem ugorni itt...

Utolsó szinten :)

Nagyon élveztük :)

Elvittek a buszhoz: de több, mint négy óra volt visszajutni Oslob-ból Cebu városba. És még én panaszkodom a dugókra Koreában :). Durva volt, annyi féknyikorgást meg araszolást még életemben nem pipáltam. Út végére már minden bajunk volt, fájt a fejünk, fáradtak voltunk. Visszataxiztunk a szállásra, és a csomagokkal indultunk a reptérre.
Ott újabb meglepetés: A nyolcra kiírt gépünk éjjel 1-kor indult volna, így átraktak minket egy 9 után induló járatra. Ekkor gondoltuk, enni is kéne, így eltaxiztunk a szokásos helyünkre (nemet mondván a taxis ajánlatára, miszerint megvár, és visszavisz), és megettük utoljára a kedvenc halunkat. Aztán visszamentünk a reptérre, és vártuk a beszállást. Már nagyon kimerültünk, én konkrétan végigaludtam az utat, és nagyon örültem, mire leszállt a gép Manilában, és megérkeztünk a szálláshoz. Nem is kell mondanom, nagyon jól aludtunk :) :).