Hamarosan október!

Szeptember vége. Október pár napon belül. Egyik kedvenc hónapom. Talán iskolás koromben egy reflex miatt, hogy közeleg az őszi szünet? Vagy már unom a meleget, és örülök a kirándulóidőnek? Nem tudom megmondani, de talán mindegyik.
Végülis, van benne valami. Vége van a szeptemberi esőzéseknek, és már elmúltak a melegek. Vénasszonyok nyara. Ragyogó napos idő, amikor öröm kirándulni menni. Tanulmányaim is gördülékenyen mentek. És a legjobb túrák emlékei októberhez fűződnek! Bódvarákóra is le szoktunk menni, ELTE-s éveim alatt. Egyszer bár elmosta az eső, de általában ezek a hétvégék feltöltöttek, megnyugtattak.
Tavaly ilyenkor még nem tudtam, hol leszek egy év múlva... Hogy egyáltalán összejön-e a kijövet. Lediplomáztam, munkát kerestem, és valahogy nem bíztam benne, hogy fölvesznek Szöulba. Nagyon meglepődtem, mikor pár hét múlva összejött. De erről majd később mesélek.
Tény: Éljen az október (hamarosan :)), amikor csak lehet, ki a természetbe!!! Bár közeledenk a negyedéves zh-k, de akkor azt a hétvégét kihagyom!

Laza túra, és az eddigi legcikibb élményem

Vasárnap reggel. Futás közben megállapítottam: szép napunk lesz ma is. De még egyelőre túl sok volt a felhő. Korán indultam, mivel távoli állomás, de a vonatok most nem átalltak pontosan jönni. Még nem volt ott senki. Egy tojásos koreai szendvics elfogyasztása után (cukrot is tesznek bele, no comment, én nem igényeltem. undorító a zöldséges rántotta cukorral, fúj) falngáltam egyet a környéken, és hamarosan jöttek a többiek, több ismerős, haver jelen volt.

Tömegnyomor volt ma is, a vasárnap, és biztos a kellemes idő miatt. A buszon is tömeg-nemá... A mai gyaloglás elég laza volt, 3-4 órát, ha töltöttünk a hegyen. Nem is mentünk egy csúcsra sem fel, kissé egyhangúnak érződött, bár ennek ellenére nem lett rossz napom. Majd indultunk Jongno-o-ga felé, ahol egy vásárcsarnok volt. A terv szerint ott makgoli és pajeon fogyasztást ütemeztünk be. Beérve az épületbe először a disznócsülkök tűntek fel. Ma sem hoznak lázba, ecseteltem, otthon sem szerettem. Viszont a tojásos-krumplis palacsintatészta isteni kaja :). Tengeri herkentyűvel, hússal, de simán is. Makgolival főleg. Amúgy a kajálás folyamán egy zoknimajom is szerephez jutott, aminek Makgoli lett a neve :). Kreatív találmány :).

Tehát az egyik legcikibb élményem, mióta a kontinens túloldalán vagyok. Ne tessék disznó dologra gondolni, csak szerintem volt kissé kellemetlen. Szóval a vásárcsarnok mellett olcsón -végkiárusítás? - lehetett kapni gyümölcsöt. Gondoltam: a görögdinnye úgyis drága a környéken, ahol lakom. Itt meg töredéke annak, akkor veszek már egyet, nem baj, ha Lőric belecsinált! (Lőrinc nap után Magyarországon már nem érdemes dinnyét venni). Tehát némi alma kíséretében vettem egy gyümölcsöt. Sajnos, elejtettem a szatyrot, megrepedt a dinyne.
Nem volt nagy kár, ítéltem meg, és egy árustól kaptam egy zacsit, tehát dupla csomagolás. Sétáltam Jongno-sam-ga felé, és belül szerintem úgy mosolyogtam, mint az almák a táskámban, hogy volt egy szép napom :). A metrón lábam mellé tettem a sérült gyümölcsöt, és elpilledtem, elgondolkodtam. Leszállás előtt: két nő döbebnten mutogat valamit: kiderül,a dinyelé folyt ki! Csak tudnám hogy... Leszálltam, hogy ne legyen nagyobb kár, és az alma -hátizsákmban volt zacsijába is belehúztam a már megvislet dinnyét. Féltem, hogy balhé lesz belőle, dehát már elment a vonat...
A koleszba érve rendbetettem, és megállapítottam: íze isteni! (szobatársam szerint is). De ilyen kínos helyzetben még nem voltam, mióta Koreában élek. Remélem, nem lesz belőle nagy gond: annyi más súlyosabb dolog van, ezért bűntetni a metrón... 100 ilyen történhet egy nap. De nekem akkor is okozott pár kellemetlen pillanatot...

Végre kirándulóidő!!!! Egy nagyon nagy túra Bukhansanban.

A keddi esőzéseknek volt egy óriási haszna: végre elmúlt a hőség és a fülledt idő. Sőt, 20-22 fokra lehűlt a levegő, ami kellemes kirándulóidő. A szerdai hosszas Bukhansan-túrát a beharangozott rossz idő (persze nem jött be:)) miatt átrakták csütörtökre, Chuseok harmadik napjára. Am nem is volt nagy baj, mert szerdán nem volt túl nagy kedvem túrázni, gondolván, biztos most nagyon csúszhatnak a sziklás terepek.

Szerencsém volt: a haverom, aki szervezte, elhalasztotta csütörtökre. A belső órám most sem hagyott cserbe, fel tudtam kelni korán, bár a későn érkező vonatok miatt így is késtem pár percet. Csak négyen indultunk el. A nap ragyogóan sütött.
Nem vagyok kezdő túrázó, de egy valami nem változott: az első egy óra még most is holtpont maradt. Amikor az embernek megfordul agyában: miért vág bele? Tudott volna kicsit többet aludni, átejtőzni az utolsó szabadságnak kiírt munkanapot. Szerencsére csak futólag, mert a friss levegő, a táj szépsége, és a ragyogó napsütés elfeledtette a kezdeti nehézségeket, és örömmel kapaszkodtam fel a nehéz terepeken! Mert azért húzós emelkedők voltak, hogy feljussunk a csúcsokra.
Néhol érintettük a Szöul köré épült falakat is ("koreai nagy fal"), és hamarosan elértünk egy pihenőt, ahol pár percre megálltunk. Sajnos, a Bukhansan legnagyobb hegycsúcsán tömegnyomor volt. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik kihazsnálták a szép időt és szabadnapot. Elég sokat kellett várni, mire fel-és lejutottunk. Másodjára mentem fel ide, de első alkalommal a köd rontotta az élményt. Most viszont a tömeget leszámítva a kilátás csodálatos volt! Dobongsant azonban ejtettük ma, mivel már így is majdnem kilenc órája fötörtünk, kis pihenőkkel. Haverom, aki vezette a mai napot, tréfálkozott egyik leágazásnál: "Itt az utolsó lehetőség, hogy Dobongsanra felmenünk". Tudtam, hogy csak viccel, nem is hagytam szó nélkül. Fáradtak voltunk, és már késő lett volna a leérés. Tehát irány a Buddha-templom, majd a túrázóterep vége, ahol megettünk egy tengeri herkentyűs - zöldhagymás palacsintatésztát. Ami nem is lett volna baj, de a koreai zöldhagyma olyna erős, hogy a magyar zölpaprika elszégyellné magát mellette! :)
Megérte ezt a napot, az izomláz ellenére is! Éljen az ősz, éljen a túrázás!!!

Kolesz-gasztro

Most, hogy ünnepnap van, a kolesz aránylag üres. A legtöbb kollégista hazament, hogy családjával töltse a szünnapokat. Menzák, legtöbb kajálda zárva. Mit tesz az a kollégista, aki valamilyen ok miatt (tanulni kell, dolga van, vagy olyan távol él a családjától, hogy nem éri meg-pl. jómagam) az otthmaradás mellett dönt. Legegyszerűbb megoldás: zacskós kaja, jelen esetben az instant ramen. Nem kell hozzá más csak forró víz, és kampec. De egy idő után uncsi, a fülén jönne ki az embernek. Második opció: nyers kaján élni, kekszen, péksütin, miegymás (szobatársak le tudják nyúlni a másikét :), mint néha mi is :) ). De egészségtelen, hizlal, és idő után nem élvezhető. Rendelni is lehet, de az drága, csak alkalmankénti megoldás. És lehet, hogy az ünnep miatt plusz felárat pakolnak a kajára, nem tudom. Bár a kolesz felé gyakran járnak fel motoros ételfutárok. Szinte csak aludni járok "haza", de előfordul, hogy esti futásom (sportpálya van a kolesz előtt :)))) során több motor is elszáguld mellettem.
További dolog: főzés, egyszerű dolgok összedobása. Sajnos, a konyha nem alkalmas bonyolult dolgok készítésére, sütő is hiányzik. Szóval nem tudok Jamie Olivert játszani, de nem is akarok. Gyakorlott kollégistaként mégis van némi tapasztalatom, ha nem is sok.
Még hétfőn beszereztem két dolgot: tojást és édesburgonyát (batáta). Mindkettő értékes tápanyagokat tartalmaz, és gyorsan, könnyen elkészíthető. És a batátát szeretem, mikor kóstoltatták velem, ízlett. Csak kölcsön kell vennem szobatársam edényét, (megengedte, hogy használjam) és egész kellemes menüt lehet összeállítani!


Régi koleszomban több lehetőség volt, sütő és több főzőlap a tűzhelyen. Ezen kívül fritőzt, szendvicssütőt is beszereztek. Ötödévesen én is készítettem egyszerű kajákat. Például tököt sütöttem, amit Anyuval imádunk! :)). Emellett spenót, vagy éppen hagymás bab (egyik srác azt hitte, konzerv, mondtam, én főztem) vagy éppen mirelit kaják is voltak a repertoáromban. Tudom, nem nagy gasztronómiai különlegesség, de akkor is, megvolt az öröm, hogy igen, a saját főztömet eszem. Még a teljesen szimpla ebéd is nagyon jól tudott esni ezzel a tudattal. Húsvétkor akkoriban, tojásfestés ürügyén bundás kenyeret csináltam, bár az nem lett az igazi. Nem mondom, szobatársaimmal rendeltünk néha pizzát, de nem volt mindennapi eset.
A szomszéd szobában a csajok viszont egész komplex dolgokat össze tudtak állítani. Kicsit irigyeltük őket, de engem büszkeséggel töltött el a tudat, hogy ha főzni nem is tudok annyira, de egy tojás vagy krumpli megpárolása nem okoz nehézséget!

Chuseok

Mint említettem, Koreában nagy ünnep a Chuseok, más néven, a koreai hálaadás. A holdújév mellett a legnagyobb, talán a karácsonnyal vagy húsvéttal egyenrangú. (húsvétot itt nem ismerik. Karácsonyt megtartják, de főnököm szerint kisebb jelentőségű ünnep, mint nálunk) Ahogy értelmeztem, itt az a szokás, hogy a háromnapos szabadság (kedd-szerda-csütörtök) alatt az emberek hazalátogatnak szülővárosukba.
A laborben napokkal ezelőtt megültük közösen, egy félig-meddig svédasztalos kajáldában. Ha holdújévet is ott ünnepeljük, bemutatom.



Az egyetem azonban a külföldi diákoknak is nyújtott némi ízelítőt, ugyanis szeretettel várta őket hétfőn a kolesz elé, egy nagy evős, lazulós "bulira". Bár a vendégek közt több volt a koreai, mint a nem az :S.Tudom, buli, ingyenkaja, vonzza a népet... A menü persze tradicionális koreai kaja volt (ok, bizonyos szempontból japán is, gondolok a nyers halra), pl ricecake, gimbap, zöldséges tészta, vagy éppen édesburgonya. Ricecake gyúrását és formázását tanítgatták az érdeklődőknek. Egy speciális faszerkezet segítségével egész mutatós nasikat lehetett kialakítani :). Nagyon kedves gesztus volt ez az egyetemtől, köszönet annak, aki kitalálta, és azoknak is, akik rész vettek a szervezeési, meg egyéb munkálatokba!


A koleszban tipikus ünnepi hangulat: kihalt... Holdújévkor is ugyanez volt, ha a kihaltat lehet fokozni, akkor a holdújévkor a kolesz jó jelző rá :D (akkor repültem haza először, de egy napot ott töltöttem, de akkor tényleg kongott az ürességtől). Néhány diák lézengett csak, na és persze én, külföldi lévén. Még mindig nem tudom, mit fogok csinálni. Rossz az idő, szakad az eső, villámlik, dörög az ég. Annyira unom már... Legyen már vége a monszunnak!!!

Metrón, buszon, vízen, két keréken... persze a rosz idő nem maradt el!

Mivel közeleg a chusok (Nagy ünnep itt Koreában, a holdújév mellett legnagyobb), és most végére jártam a heti teendőimnek, emiatt elhatároztam: most hétvégén túrázom! A szombati napon nem voltam biztos, mivel este későn értem haza a színházból, de a szép idő meggyőzött. Ezúttal egy másik túracsoportot "próbáltam ki". Kwanaksan -hoz mentünk, egyszer már voltam errefelé, de ez a túra lájtosabb volt. Nem sziklákon mentünk, hanem túl jól kiépített terepen. De ettől még élveztem, ma nem vágytam a Climbingin Korea nehéz túrájára.
Vasárnap, mive az időjárás előrejlzések össze-vissza jeleztek, nem tudtam eldönteni,menjek-e vagy nem. Végül a menés mellett döntöttem, nem volt kedvem most máshoz. Féltem nagyon a késéstől, egy futtában elfogyasztott reggeli után metróra szálltam. A vonatokra szerecsére nem kellett sokat várni. De sajnos elég távoli állomáson volt a találkozó (mégha egy átszállással oda tudtam jutni, akkor is). És az óráknak jellegzetes tulajdonsága, ha szorít az idő, nagyon fel tudnak gyorsulni. Turbó sebességre kapcsolnak. Egy uncsi munkanapon pedig épp ellenkezőleg, a reumás csiga hozzájuk képest TGV... Ok, KTX, Koreában vagyunk...Viccet félretéve, időben odaértem, sőt, nem az utolsók közt. A társaságban sok ismerős arc volt, nagy örömömre :). "Régi" és új haverok, ok, a régi haverok tényleg csak idézőjelbe téve régiek, hiszen nemrég ismertem meg őket:). A buszozás hosszúnak tűnt. Ganghwa-do szigetig mentünk, nem hittem volna, hogy ilyen messze van. Ott egy másik busszal mentünk a Seokmodo felé menő révhez. Újra tenger:). Immár másodjára Szöulban. Majd bringákat béreltünk, és indultunk. Egy nagy béka próbált menekülni előlünk, szegényt kikerültük. A nagyobb emelekdők bringával nem voltak teljesíthetőek, de a lejtő kárpótolt minket :).

Ebéd során (kagylós tésztás levest vagy csilis tengeri herkentyűt ettünk, folyt a soju, sör is, ok, nem az én részemről :). Egyik sráccal, aki abszisztencát fogadott, az egészséges élttmódról beszéltünk, amit próbálok betartani). Sajna már lassan negyedik hete, hogy visszajöttem Koreába, de eddig nem múlt el úgy hétvége, hogy ne áztam volna ronggyá. Sajnos ebéd közben jött a zuhé, és megáztunk eléggé a tekerés közben.
Komppal vissza, a buszra Ganghwa-do-n elég sokat kellett várni.
Hazafelé azt ecseteltük, hogy Daisy kacsa vagy Miss Piggy jobb csaj-e? :) Hát, nem tudom, a maguk módján mindketten dögösek. Ettől függetlenül szép napom volt, bár bakancsom -jelenleg a kolesz mosókonyhájában szárad - kezdi megelégelni a hétvégi zuhékat. Remélem, hamarosan megszűnnek az esőzések. De élveztem, hisz először bringáztam, mióta Koreában vagyok. Nem ez lesz az utolsó!

Magyar színészek Koreában

Most egy nemzetközi kulturális esemény van Szöulban, minek keretén belül Eszenyi Enikő vezetésével a Vígszínház társulata kiutazott jelenlegi városomba. Otello-t játszották. Kicsit szkeptikus voltam a darabot illetően, mivel hallottam róla, hogy túl modern feldolgozás. De ettől függetlenül megért egy estét, főleg, hogy nem is voltam a legjobb passzban. A színház keresése is némi nehézséget okozott, aztán meg azon izgultam, kapok-e jegyet. De ezzel minden rendben lett.
A darab maga végül is pozitív csalódás volt, és a színészek játéka is tetszett. De egyes helyeken a South Parkot vagy Family Guy-t megszégyenítő volt a nyelvezete :))). A beharangozással megegyezően, a "bunkó néger" beszólás is gyakran elhangzott. A "műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekinése semmilyen korosztálynak nem ajánlott" -megjegyzés beharangozása milyen poén lett volna:) (SP előtt szokták mindig ezt mondani). Hallottam róla, mekkora botrányt kavart otthon, de ettől függetlenül, én az élvezhető kategóriába sorolom :). És sikert aratott a koreai közönség körében, majdnem teli volt a színházterem. Csak azt jött le rosszul hogy, előtte volt valami tüntetés előtte, akkora zajjal járt, hogy az ember füle belefájdult.
Azonban amit máig nem tusdok hová tenni: Otello beteges féltékenysége, alaptalanul. Hogy hogy ki tudott fordulni önmagából, mikor Tudom, addig fűtötték, míg el nem érték ezt, de akkor is. Nem hitt senkinek, csak Jágónak (hamis bizonyítékok...), hiába bizonygatta mind felesége, mind mások azt, hogy nem igaz. Csak a rögeszmének élt. Mikor meg kiderült, hogy a féltékenység teljesen alaptalan, már késő volt minden. Isten óvjon minden nőt egy olyan férfitól, aki már akkor hisztérikus rohamot kap, ha a barátnőjére/feleségére ránéz valaki más férfi! Kinek kellene egy ilyen pasi? Kizárt, hogy tudok olyan épeszű csajt, aki ilyenre igent mondana...
Egy miatt szomorú voltam: Tudom, kevés magyar él kinn, de összvissz kettővel futottam össze, akikkel beszéltünk is szünetben pár szót. Igaz, holnap és holnapután még mehetnek, de attól még azt hittem: ma is többen lesznek.

Bikicsunáj -új sztár?

Rendszeresen nézem a Megasztárt, a neten, még itt, távol otthontól is. Minden vasárnap délelőtt, vagy épp este, ha épp túrázom. Tényleg jó érzés, hogy vannak tehetséges fiatalok (vagy épp idősebbek is), de néha szénné rögögöm magamat, hogy egyes emberek mit szoktak képzelni magunkról. Vannak olyanok, akiknek tényleg csak feltűnési viszketegségből mentek el.
Bikicsunájon például nem tudom, mit esznek. Míg otthon voltam, ellátogattam a régi (a pesti) koleszomba, ahol az alábbi plakáttal reklámozta magát a nyelviskola:


Hát ezen annyit vihogtam, mikor megláttam. A Megasztárban meg rendszeresen mutatják, hogy mi van vele, mekkora sztár lett. Te jó ég, nagyobb híresség gé vált, mint a Megasztár esetleges győztese. Tegnap láttam róla a youtube-n egy videót róla, és tényleg, nevetséges, hogy mire nincs otthon igény...
Tényleg, kíváncsi vagyok, kik jutnak be a Megasztár döntőjébe, és ki lesz a győztes. Azért 11 éves gyerekek döntőbe engedése túlzás. Azok fejlődésben vannak, és a hangjuk bár szép, de ez még változhat. Aranyosak, de néha egy 11 éves kislánynak csöpögős nótákat énekelni túlzás... Ott volt az előző szériában a Lüszike is, aki 13 évesen került be, akkor felháborodtam, hogy fiatal még ehhez. Most meg 11 éveseket engednek a döntőbe...
Szóval azért a hírnév szele megcsapott sok embert... De a tényleg tehetségek azért megérdemlik azt, hogy kellően irányítsák őket. A tehetség mellett az egyéniség is fontos. Ott volt pl. az a punk srác, a Genya, bár hangja sem utolsó, de tényleg az egyénisége az, ami kiemelkedő. Amikor elénekelték azt az operett-betétdalt azzal a szoprános sráccal, azon dőltem a röhögéstől:). De tényleg klassz volt! Szóval a tehetség mellett az egyéniség is fontos!!!

Stairway to Heaven or Highway to Hell?

Nem kell semmi rosszra gondolni, csak a tegnapi túrámról írok, ami Dajeon környékén volt -Daedumsan hegyen! Tulajdonképpen idegesen indultam el, mivel a ramaty időt mondtak aznapra. Az eső szitált, mikor kiléptem a koleszból. MZ/X csodamasinája nem jött meg, elveszett a fénypostán...
Úgy látom, ezt a túrát többen lemondták, mert a 45 személyes busz nem volt teli. De ettől még több kedves ismerősbe is belebotlottam :).Mikor megálltunk mosdó-szünetre, akkor tényleg szakadt, villámlott, dörgött. Féltem, hogy a mai napot elmossa az eső. Szerencsére nem így történt:): Mire odaértünk elállt, de Isten ezt a napot nem fotózásra termetette! Akkora köd volt ugyanis, hogy az ember örült, ha az orráig ellátott! Ok, olyan durva nem volt a helyzet, de az állítólagos szép kilátásból semmit sem láttunk. A reggeli torna, a kezdeti mászások után eljutottunk egy szakadékot átívelő hídohoz -bevallom, kissé beijedtem, mikor valaki hülyeségből megrezegtette, majd egy szakadékok felfele menő lépcsőhöz, ami egy sziklára vitt fel. Hát ez volt a bizonyos "Stairway to Heaven", hisz a köd miatt eléggé úgy nézett ki, mintha a semmibe nyúlt volna, azaz a mennyországba vezetett volna. Ha viszont ez leszakadna (hálisten elég stabilra csinálták meg, és ha ráadásul a biztonsági előírásokat be is tartják), akkor lett volna a "Highway to Hell" :). Ok, tudom, a rockőrület még mindig tart :).





A hegycsúcsra felérve viszont egyre többnek elő kellett vennie a "szellem -maskarát" -magyarul (Végülis Halloween hamarosan itt van :)), az általános iskolás koromból ismert esőkabátot, hisz a ködszitálás a lefelé mászás közben zuhévá alakult át-hát szépen telibe is talált minket! De ebben az időben nagyon kísérteties, misztikus volt a táj.
Viszont a lejutás elég hosszasnak tűnt, néha esés-keléssel, eltévedéssel. De megnyugvás volt utána száraz ruhát venni -hát a túragatyám ma sem úszta meg szárazon -szó szerint!


Amikor leértünk, egyik srác valami giznenges italt kóstoltatott velem, ami egészséges-rémes íze volt, szerintem a fertőzések is emiatt félnek tőle! Leérés után veszi észre az ember, hogy már zörög a bendője, és örömmel esik neki a helyi kajáldában rendelt bibibapnak, tofus levesnek, vagy egyéb más jellegzetességnek! A buszon pihengetés után karaokéztünk, ami klassz buli volt, a néha elszúrt dallamok ellenére is!

MZ/X MZ/X, JELENTKEZZ, JELENTKEZZ!

"Kapcsford"
"Itt (Mézga) KWU rádió beszél, lenne egy problémám"

UUUTÁLOM AZ ESŐT!!! Miért kell mindig esnie? Igazán véget érhetne a csapadékos évszak, és kezdődhetne az igazi ősz...
MZ/X, add már kölcsön az időjárás-befolyásoló masinádat! Holnap túrázni megyek, és jó időt akarok! Én nem fogom elszúrni, mint Mézgáék, ésszel fogom kezelni.:)))) Tanultam a hibájukból! És kinyitom az ablakot, ha fénypostával küldöd, csak mondd meg, melyik ablak :)!És azt is, hogy a koleszba vagy laborba lesz-e várható:)))!
Amúgy egyelőre nem bántam meg, hogy kosarat adtam Hufnágel Pistinek :)))!

Visszatérő álom

Van egy visszatérő rémálmom. Hogy a csernobili atomerőműben járok. És megpillantok egy lepedővel letakart holttestet. Amiről kiderül, nem hulla, hanem egy gépekkel életben tartott ember, akit halottnak hittek, amikor felrobbant az erőmű. Le akarom állítani a lélegeztetőgépét, de ekkor jön Mengele, és mondja nekem, hogy álljak félre. Mire én belekötök, hogy hogy képzeli ezt? Erre ő elmagyarázza, hogy az örök élet titkát akarja rajta vizsgálni, immár 24 éve (1986 óta!). Én akkor is, akkor is... De Mengele leüt. Erre felriadok.


Nem tudom, miért tér vissza az álmom? Mióta kinn vagyok Szöulban, már legalább 3-4szer álmodtam ilyennel. Talán, mivel a kegyes halált nem tartom gyilkosságnak? Emlékszem, mennyire kiakadtam, mikor a magyar kormány elvetette az eutanáziára tett javaslatot. Tudom, sok visszaélés lehet vele. De sok szenvedőnek csak megváltás lehet a kegyes halál, akin már nem lehet segíteni.
Van egy másik oka is a dolognak. Tavaly ilyenkor megnéztem a Metallica "One" című dalának klippjét. Erről a dalról azt kell tudni, hogy egy film ihlette (Johnny Got His Gun -Johnny háborúba megy) Egy szerencsétlen katonáról szól(I. világháború), aki borzalmasan megsebesült, csak az agya működik (kommunikálni nem tud)... És gépekkel tartják életben, mivel tanulmányozni akarják rajta az ember működését. Az emberi butaság példája ez a film. Miért kell erőszakolni, hogy éljen, aki már nem tud élni? Teljesen kiakadtam a sztori elolvasásán. Ha legalább a végén sikerült volna, akkor minden oké lett volna. De így...
Vagy legalább szabadulnék meg ettől az álomtól... Aki nem akarja megnézni a filmet, az hallgassa meg az One-t (szép szám amúgy, ha csak a zenére koncentrál az ember),.

Az eutanáziáról nemrég olvastam valamit, ha már vicces is legyen:
A férj meséli:
Feleségemmel komoly dolgokról beszélgettünk, az élet-halál is szóba jött. Kértem az asszonyt: "Ha olyan állapotba kerülnék, hogy gépekkel tartanának életbe, kapcsold ki őket. Nem akarok egy géptől, és üvegekben lébő folyadékoktól függeni." Erre az asszony kidobta a sörösüvegeket, kihúzta a TV-t, számítógépet, playstaiont. Basszus, majdnem meghaltam.:)

Hogy egy kis humor is legyen, ez nagyon tetszett, eutanáziáról jutott eszembe. De undorító, hogy vallási, meg egyéb elfogultságból tiltják. Sokaknak tényleg az az egyetlen kiút!

Repülésről

Repülésnél nincs csodálatosabb dolog. Kár, hogy embernek születtem, nem madárnak. Vagy boszorkánynak. és seprűnyélen nem tudnak lovagolni.
Az egyik dal: Szállj velem, még nem röpültem senkivel
Száll velem, elviszlek merre mész
Szállj velem, szállj velem
Fenntről nézve minden szép!
A Zorall ezt tökjól kombinálta az Iron Maiden gitárszólójával (Aces High-imádom azt a számot).
Igaz, néha megvan a félelem, de akkor is. Óriási élmény volt, hogy be tustam egyszer azonosítani a falumat, a landoló Emiarates gép Bécs felé közlekedő járatáról.


http://www.youtube.com/watch?v=GghCs_C65v0

Szóval mindent összevetve-és ha sikerül úgy időben becsekkolnom, hogy ablak mellett kapjak helyet, (nincs csúcsidő) a repülés klassz dolog! Sajnos csúcsidőt is fogtam már ki... Katasztrófa az, főleg, hogy rázta a gépet a szél...

Őszi fáradság?

Végre!!! Nem izzadtam meg, míg a laborba mentem! Reggeli futás után nem voltam csupa víz, és a légkondi sem esszenciális. Egész klassz szeminárium volt ma, a vírusokról. Most jöttem rá, hogy kicsit hiányzik a mikrobiológia. Akkor még nem hittem el, hogy belőlem egyszer biológus lesz. Főleg azt sem, hogy egyszer biokémiával fogok továbblépni (talán az oktatás miatt...). De megszerettem ezen dolgokat is.
Szombaton Daedumsan-ra megyek! Húúú! Igyekszem, amikor csak tudok, hétvégén túrázni.
De néha tapasztalom, hogy estére kimerülök. Talán még a jetlag utóhatása? Nem hiszem, hisz már két hete újra itt vagyok újra Szöulban. Nem tudom, miért. A suli sem kemény, óráimat első ránézésre élvezem, meló sem indult be még igazán. Talán, hogy évszakváltás történt? Tavaszi fáradságról hallottam már, de olyanról, hogy őszi fáradság? Ki tudja? Elég hirtelen jött a kisebb lehűlés, az megviseli az embert. De huszonévesen is? Igaz, múltkor szombaton-vasárnap a hegyeket másztam. Kemény kar-és lábmunka a koreai turista utakon való mászkálás. De azt is ki lehet pihenni, az tény. Igaz, vasárnap, a termálvíz -zuhé elég durva volt. Kis villámlás-dörgéssel fűszerezve. De attól még klassz dolog Koreában túrázni!!!

Új félév!!!

Már lassan 9 hónapja élek Koreában. Ok, nem Észak, hanem Dél Koreában. Itt tanulok, az első féléven már szerencsésen túlestem. Naplót eddig vezettem, de gondoltam, néha írogatok ide is... Nem gondoltam, hogy blogot fogok írni. De többen is kérték, csináljak.
A sulit szeretem, a laborban az emberek jó fejek, bár van néha macera, de akkor is, szeretek kinn.
Úgy néz ki, a nyár is hamarosan véget ér, már elmúltak az itt jellemző fülledt napok (remélem), nagy esőzések is mintha enyhülnének. A gingko levelek már szállingóznak lefelé, sőt, néhány "termést" is láttam már. Ami szerencsére még nincs erjedő stádiumban, akkor el tudom képzelni, milyen bűz lesz. Mármint hajdani növénytan-tanárom szerint. Állítólag csodálatos Koreában az ősz. Majd meglátom.
Imádok túrázni! Csodásak itt a hegyek!!!! Bár a múlt hétvégi túrámon (vasárnapi), végig vizes voltam, a nap elején az izzadság, a nap vége, a zuhé miatt. A nagy gyaloglás után olyan volt, mintha termálvízben sétálna az ember.

A kaja? Mióta kinn vagyok, kezdek megbarátkozni a csípős dolgokkal, pedig mikor kimentem, nagyon anti-csípőskaja elveket vallottam! A tengeri herkentyűket meg imádom!!!
Néha tehát írogatok ide is. De egyelőre szeretek kinn, nem bántam meg ezen döntésemet. Tavaly talán kb. ilyenkor hallottam erről a lehetőségről? Talán igen.