Nehéz néha...

Néha annyira egyedül érzem magam. Tudom, sok barátom van itt, és velük mindig klassz dolgokat csinálunk. De mégis. A sulira gondolok, ahol 5-6 napot dologzom. Sok osztálytársam van, érzem, kedvelenek. De valahogy nehéz, hogy én vagyok az egyedüli európai diák.
A többiek Kínából, Vietnámból, Indiából jöttek. És elvannak együtt. Tudom, éreztettik velem, hogy csapattag vagyok. De mégis... Annyira látszank néha a különbségek... Annyira látszik, hogy ők összeszokott banda, egy nyelvet beszélnek tökjól elvannak együtt, meg egyebek. Néha vágyok rá, hogy bár lenne a BioNano-ban pár európai diák! Komolyan, nekem is sokkal könnyebb lenne. Csak ne olyan jöjjön, aki azt nézi, kinek tegyen keresztbe, és hogyan. Az ilyeneket utálom!!!
Például: Este mentem haza, és találkoztam egyik osztálytársammal, aki szintén a koleszban lakik-eddig nem tudtam, mivel nem egy emeleten vagyunk, és nemis egy laborban (és ő is szinte csak aludni jár haza). Kérdezte, ágyasban lakom. Mondtam, három. "Csak három?", erre nem tudtam mit szólni. De egy rossz érzés kerülgetett. Tudom, Kínában egyes kolikban 5-6 esetenként 8 embert is összezsúfolhatnak akkora helyen mint amikben lakunk, és a 4 ágyas helyiség saját íróasztallal nekik meg királyság. Azért választottam 3 ágyasat, mivel a pesti koleszomban is az volt-és sokan lebeszéltek a négy ágyasról, mikor választanom kellett. Nem az, megszerettem, és bírom az ágyra felmászást, de ez rosszul esett. Mintha egy sznob lennék, akinek nem jó a négy ágyas. Lehet, csak én fújtam fel, de akkor ezt éreztem.

Meg többször megjegyzik, hogy szeretek túrázni, sok fotót csinálok: Igaz, sokat kirándulgatok, és a fotózni is nagyon-nagyon szeretek. De komolyan mondom, van egy félelmem. Hogy egy elkényeztetett európai cicabanának fognak nézni, aki ki van tömve lóvéval. Ez nem igaz azonban, hisz én is szinte teljesen önálló vagyok minden szempontból, ami nagyon jó dolog. Kamaszként nem hittem volna, hogy ennyire az leszek, bár egyetemen felkerültem Pestre, először albérletbe, majd koleszba (sokaknál fordított), az sokat segített. De igazán ez kellett.
Szóval kissé most lehangolt voltam, valahogy az energiám és önbizalmam elment nyaralni... Kérdés, mikor fog visszatérni? Most lenne rájuk igazán szükségem...
Talán a friss hó segít, amiben reggel futottam, hogy megnézzem, hogy futnak a géljiem :). Hát kiderült: szépen futottak a drágák, ilyenkor nagyon tudom imádni őket! :)))) Holnap Hwacheon, jéghorgászás!!! Várom!!!!! Imádok természetközelben lenni, és szeretem az ezzel kapcsolatos kulturális eseményeket is:). Hála az égnek, ilyen sok van!

HEHEHEHEHE

A laborban a mikró csak laboratóriumi célokra alkalmas, ki van írva a tetjére:
Legalábbis elvileg. A valóság:
Ok, én sem vagyok egy szent, gyakran használom az édesburgonya elkészítéséhez. Csak vicces kicsit, nem?

Bár vicces, egyszer agarózt (festéket kizárólag utána teszi bele, becsszó!) melegít benne az ember, máskor kaját... Kéne egy mikró, csak kaja melegítésére... Dehát, manapság... erről jobb nem beszélni. Fűtés is mindig akkor romlik el, amikor legkevésbé kéne...
Meló, késő estig... Havazik újra... Szombaton megyek Hwacheonba, jégszobor kiállítás és jéghorgászás-tehát egy klassz kulturális esemény:).
Azért szeretem, hogy van kikkel lógnom, hiszen belefulladnék a mindennapokba, ha nem lenne...

Most melyik az én hazám?

Tavaly augusztusban hazalátogattam két hétre. Visszautam előtt kaptam egy kérdést, amire nem könnyű a válasz: "Most Magyarországot, vagy Koreát tekinted hazádnak?". Hát, erre leblokkoltam. Hisz az év nagy részében jelenleg Koreában élek, angolul dumálok, pálcikával eszem. Szeretem a kinti kaját is, azaz a nagyrészét. Mert komolyan, hiába csíp a magyar konyha, a legtöbbet itt szerettem meg. De mikor otthon voltam, akkor annyira tudtam örülni a hazai dolgoknak, komolyan! Bár az itteni cuccok többsége egészséges. Én is igyekszem egészségesen enni, reggelit, ebédet, de este nem terhelni a gyomrom(néha összejön, de szerencsére ritkán), a húshoz dupla-tripla nyers káposztát kérni, sok gyümi, és hasonlók. Tehát a szokásiam nem nagyon változtak. A szójatejet imádom, tengeri herkentyűk jöhetnek. A csípős kajákkal úgy voltam utazás ellőtt, hogy "na, ne, ezt nem eszem meg". Most meg simán meg tudom enni a csípős polipot meg egy csomó olyan dolgot, amit legvadabb álmomban sem képzeltem, hogy egyszer meg tudom. Ha a közeljövőben kínaiban fogunk enni, azt az guszta csípős, tengeri herkentyűs tésztát is begyűröm (dzsampong vagy micsoda)! De az otthoni főzelékekre, rakott krumplira, meg egyebekre már hegyeztem a gyomrom augusztus első napjaiban:). Idén júliusban sem lesz másképp, az tuti!
Nem beszélve arról, milyen klassz érzés volt fél év múlva gépre szállni. A dubai reptéren (Emirates légitársasággal mentem, amire van diákkedvezmény is) egy svájci csajjal futottam össze, majd késés a beszállásnál. Öröm volt újra a repülőből látni Európát, beazonosítani a Romániát, majd mikor átléptük a magyar határt. Budapestet, a Margit -szigettel, majd Komáromnál a hidakat, a Szigetközt! Sőt, még falunkat is megtaláltam, hatalmas élmény volt:). Aztán földet érni. Emlékszem, beszéltem egy szintén Szöulban tanuló, bolgár csajjal, aki hasonló érzésekkel ment vissza Európába.
Látni rég nem látott szobámat és, a kertünket. És a szobámból válaszolni kollégáim kérdésére: "igen, szerencsése hazaértem".


Magyarországon 2010ben 4 hetet, ha töltöttem. És az ünnepek nagyrészében is a világ túlfelén dekkoltam. Néha vágyódom, hogy 1-1 hétvégére hazajuthassak. Tudom, koliból nem nagyon járnak haza, csak ritkán, de akkor is irigylem kicsit szobatársaimat, hogy mégsem félévente-évente. Az itteni barátaim közt azonban jól érzem magam, munkámat is szeretem.
Tavaly tavasszal volt a foci VB. Koreának szurkoltam, de ennek az is oka lehet, hogy a magyar foci ott van, ahol van :(. Bár 2012-ben, a londoni olimpián nem tudom, mi lesz, ha Magyarország-Dél Korea kézilabda vagy vízilabdameccs lesz... Mivel ezen sportokban Magyarország is jó, akkor arra a pár napra harc lesz:D. Hehehehehehehe
Tudom, sokan hazaárulónak tartanak, de büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok -idekinn külföldön. Komolyan. Szeretem Koreát, remélem, így is marad.
Magyar órákon valaha rengeteg verset, esszét tanultunk a hazaszeretetről. Szerintem néha eltúlozzák, hiszen az ember egyszer él. Én hiszek a reinkarnációban, de akkor is, azt is hiszem, fontos, hogy új kulturákat, szokásokat ismerjünk meg élete során. Ha nem jöttem volna ki, ott lenne nekem az a fekete folt nekem, hogy "te jó ég, volt egy lehetőségem, de akkor nem léptem", magyarul, nagyon bánnám. Egy életen át zavarna. Idős koromban remélem, ha rágondolok, úgy fogok rá emlékezni: "de jó, hogy megtettem".


De néhány kép otthonról:
Budapest:
Fő a paprikáskrumpli:

Na és a Balcsi:)



Szóval hiányzik, annak ellenére is, hogy szeretek idekinn. De nyáron tuti már, hogy haza fogok jutni kis időre:). Addig még sok meló, sok élmény várharó. Nagyon remélem! :)

Hócsata a Szöuli Nagy Fal mentén:)

Nem ugrottam át Kínába, nem írtam el:). Szóval ne zavarjon meg senkit! Szöul mellett is van fal, csak pici, a Kínai Nagy Falhoz képest. Ha a Kínai Nagy Fal csak akkora lett volna, Dzsingisz kánnak, és a mongóloknak (South Parkban mondták így :) ) még könnyebb dolga lett volna.Ma reggel érződött a hó szaga a levegőben.
A találkozó elég késői időpontban volt, és közeli állomáson. Délelőtt eleredt a hó, de ez nem volt hosszú életű. De a megállóban egy őrült hegymászós, Soju-őrült ismerőssel futottam össze, aki mindig csajozni akar(Sojuman). Aki egy egyedi kamerával feszített, ami egyből nyomtatta a fotót :). Egyik ismerősöm szerint ezzel akart bevágódni a csajoknak. Bezzeg Mr. Kim, a kedves túravezetőnk késett, pedig ránk parancsolt, hogy ne tegyünk!! Makgolit kellett volna fizetnünk, mint váltságdíjat! :D Vagy rágcsát :D!
Azonban első negatív élmény: Algalapokat árultak, amiken horogkereszt-szerű jel virított... Tudom, nem az, de akkor is...

Amúgy ma hideg volt, meg nem is. Úgy értem, ha állunk, akkor fáztunk, ha mentünk, egész elviselhető volt.
A fal bejárata:

Nagyon szép volt, élveztem a viszonylag laza terepet:). Télen az ilyen jobb, köteleken lehet nyáron is menni:). A hó persze megeredt, kis pelyhekben hullott, néha egymás hátizsákját porolgattuk. Most is klassz társaság jött össze, több ismerőssel!
Az egyik hegyről gyorsab leértünk, azt hittem, itt a vége. Egy soju-múzeumba mentünk be, ami amúgy szuvenír bolt volt főleg... De megkóstoltattak velünk egy speciális makgolit, szerintem olyan volt, mint a többi...
Na ehhez a templomhoz mit szóltok??? Én szó szerint nevettem: keresztény templom, buddhista stílusban! Nem tudom, szerintem vicces.
Újabb kapu, vissza a hóba:)
Azt hittem, itt a vége, de tévedtem. De megérte, szép volt a kilátás:
Na itt megálltunk hócsatázni, mindenki mindenki ellen:).
Mr Kim és Faraz porhavat rúgtak a csajokra, úgy ugratták. Persze, pár hógolyó boszsúból jött nekik is:D!
Néhány fotó a havas hegyről, és rólunk:


De örömmel értünk le, hiszen már hideg volt, fáztunk. Nagyon szép napom volt, a vártnál hosszabb, de örültem, hogy itt lehettem!
Amúgy a hely, ahol ettünk, a nőnek, aki kiszolgált minket, idegesítő stílusa volt. Itt rájöttem, hülyék itt is vannak: ingjére rá volt varrva egy angol és amerikai zászló, és egy fasiszta jelképet: a sas a horogkereszttel! Szerintem, ha tisztába lenne a jelentésével, nem dobálózna ilyenekkel. Tudom, hogy sokan nem ismerik a törit, de Hitler akkor is világszerte ismert! Ezen totál kiakadtam... Meg egyáltalán az eladókat sem rabolják el az agyukért, akik ilyent képesek árulni!!!
Disznóbőr, olyan, mint a zselé, nem jött be:
De amúgy a többi dolog jó volt. Koreában gyakoriak, és népszerűek az ilyen sütögetős kajáldák. Nem mondhatni, hogy olcsók és diétás a koszt, de néha nem rossz, egy fáradtan, túra után. Költői kérdés: A bacon szerűségeket vajon Magyarországról importálták? :)))

Levél magyar földről:)

Ma először levelet kaptam, mióta Koreában élek!!!Annyira hihetetlen, komolyan! Egyik kedves barátnőm nagyon nagy örömet szerzett ma ezzel! Egy megkésett karácsonyi üdvözlet jött :))). Komolyan, elérzékenyültem, főleg, hogy saját készítésű a papír:).
Tudom, mióta az email világát éljük, azóta ez elveszítette jelentősségét, én magam is emailben szoktam kommunkálni az otthoniakkal, vagy Skype-n. Szóval neten keresztül. Eddig sosem jutott eszembe, hogy még kaphatok egyáltalán levelet. És most jött egy:) . És valahogy rádöbbentett, régen én is szoktam és szerettem is levelet írni, az internet elterjedése előtt. Az elektronikus leveleknek is örülni szoktam, hiszen hírt kapok otthonról, az annyira jó, hogy gondolnak rám:).

laboregerek, állatkínás, és egyebek...

Bár nem vagyok az állatvédők élén, bár az állatkínzást elítélem. Állatkísérlet? Elég kényes téma. Bár én egyelőre nem nagyon csinálok ilyent, és mindig is sajnáltam a kísérleti állatokat. Még a patkányokat is. Egyszer, élettan gyakon az mondogattunk, hogy "gondolj arra, hogy a patkányok is közre játszottak a pestis terjesztésében".Van benne valami.
De a minap kicsit a hétköznapok monotonitása kimerített, talán az elmúlt ünnepek miatt? Nem tudom, kis mélypont. Bár most visszakaptam azon képességemet, hogy pozitívan tudok gondolkodni:). De ma állatházat tettünk rendben. Nekem, PhD hallgató lévén nem kell segítenem, de azért be szoktam szállni, ha nincs elhalaszthatatlan teendőm. Amúgy ez főleg az undergraduate diákok dolga, az elsőéveseket szokták bevonni. De miközben a dobozokban cseréltüka fűrészport, rájöttem, nekik sincsen túl izgi életük. Nem láttak egyrészt természetes fényt, mivel ott születtek. Aztán bár van elég kajájuk, vizük, de akkor is. Meg ott a félelem, hogy bármelyik pillanatben levághatják őket.... Szegények. Tudom, ők erre lettek tenyésztve, de akkor is.
Néha eszembe jut, hogy nem lenne nekünk, kutatóknak, kutatókzdeményeknek jó, ha a laboregerek egyszercsak kiszabadulnának, és bosszút állnának. Jönne egy Grabovski -féleség:))), egyszer remélem, meg tudom nézni a macskafogót:))). És annak a rajzfilmnek az lenne a címe: "A kutató-fogó"-hehehehehehehe:))))
Ok, csak vicceltem. Újabb évforduló: pont egy éve eszem pálcikával:). Tudom, fura, pedig sosem hittem, hogy ezt meg tudom tanulni, végülis mégis sikerült. Emlékszem, mikor idejöttem, mennyit ügyetlenkedtem, a harmadik napon már ment. Tudom, régen ettem már kés-villával, és előre számolok arra a kérdésre, hogy nem felejtettem-e el:). Mármint nyáron, ha európai földre lépek. De nem lesz gond vele, olyan, mint a síelés: Egyszer megtanulja, akkor továbbra nem lesz gond vele, hamar belejön:))). Azért jutott eszembe, mivel ma abban a kajáldában ebédeltünk, ahol először elkezdtem használni sikerrel...

Egy éve...

...repültem ki a családi fészekből. Hivatalosan holnap lesz egy éve, január harmadikán még az utolsó otthon töltött éjszakámra készültem. Ok, valójában az már érettségi után megvolt, de akkor vonattal mentem, nem röpcsivel:) Most így hitelesebb, nem? És akkor kéthetente haza tudtam utazni, nem úgy, mint most...
Utolsó napom otthon, még állt a fenyőnk, csomagok összekészítve, és akkor esett le, hogy elmegyek. Méghozzá jó sok időre. Egyszerre voltam szomorú és boldog, izgatott és ideges. Hisz életem egyik vágya látszik ezzel az úttal beteljesedni, de akkor is, annyi buktató!
A bécsi reptéren csomagokon ülve totál izgultam, mi lesz kinn.

Gömbölyű a földgolyó...
Gnocchi ez? Vagy zöld... (nem mondom meg mi?)
Átszállás (Dubai Airport):
Hegyek... A Himalája!!!
Hamarosan ott vagyunk....

Hát első benyomás: nagyon hideg van itt. Előző nap esett le egy csomó hó. Nem ismertem ezt a részt, de Szöulról azt hittem évekkel ezelőtt, hogy Athénnal van egy magasságban, akkor nem lehet vészes a tél. Hát ebben tévedtem, szerencsére, hogy figyelmeztettek előzőleg, és felszerelkeztem meleg cuccokkal:).
Az érkezés utáni első pár óra fehér folt... Próbálok rá visszaemlékezni, de annyira sokkos állapotban voltam....  Az első dolog, amire tisztán emlékszem, hogy a reptéri busz után taxival mentünk a sulihoz. A kolesz (egyből felismertem, hogy itt vagyunk) előtt van egy lejtő, ami nem túl meredek, sokkal gyengébb, mint a Duna menti töltések. Viszont akkor vastag hóréteg vilt az úton, és a kocsi nem tudott fölmenni a taxi ott! Háromszor is nekifutott. Az is megmaradt, mikor a srácokkal elsétáltunk a laborhoz, örülök, hogy "hurrá, sportpálya a kolesz mellett"! Két álmatlan éjszakám, volt, mire legyűrtem a nyolc óra különbséget.
De az egy év alatt megszerettem Koreát, de nagyon, főleg a második félévemtől, mikor összebarátkoztam kintiekkel:). Az karácsony-újév alatt nem volt túl könnyű, de hála a kinti ismerőseimnek, sokkal könnyebben túljutottam rajta. De az ünnepeknek hatalmas előnyük : turistajelzésnek kiválóak, mutatják, hagy jó úton haladunk!
Még két év, nyáron, ha minden jól megy, félidő! Aztán meg, hogy maradok Koreában még 1-2 évet, vagy más vizekre evezem? Majd az idő eldönti...