Szeretem a szomszédjaimat. Ha valami nem működik a lakásban rendesen, vagy valamivel gond van, mindig segítenek. Tudom, ha az embernek önálló lakása van, néha elromolhat, tönkremehet valami, néha ki kell cserélni dolgokat. Tegnap éjjel/ma reggel minden előzmény nélkül elromlott a záram az előtér és a szoba között. Este még ki tudtam menni fogat mosni, de reggel már nem tudtam kimenni. Magyarul saját lakásom foglya lettem. A zár nyelve beragadt, nem mozdult. Hát, berezeltem, nem kicsit, nagyon. Segítségért kiabáltam a nyitott ablakon (ez volt az egyetlen reális ötlet). A szomszédok szerencsére azonnal észrevették, és jöttek. Mutattam nekik az ajtót, először kulccsal próbálkoztak, de nem ment. Majd jöttek a csavarhúzókkal, vésőkkel meg egyebekkel, és végül nagy nehezen sikerült kiszedni a meghibásodott zárat. Az ajtó nagy sebességgel nyitódott, és vállon csapott (fáj kicsit). Állítólag most intézkednek, hogy új zárat szereljenek az ajtómra (mivel elkérték a telefonszámomat). Nem nagy dolog, de mégis jól esett, hogy segítettek, az meg még inkább, hogy kijutottam a szobámból :). Ráadásul az előtérben az érzékelős lámpában is cseréltek égőt, ami már akkor sem működött, mikor beköltöztem. Köszönet a segítségért :) :)
A kioperált záram :).
Megijedtem, és sejtem, ilyen szituban az is berezel egy percre, akinek idegei kötélből vannak (sajnos én nem vagyok olyan), De tudom, rosszabb is lehetett volna, és megoldódott a szitu. A péntek 13 mindenesetre egy hetet késett nekem egy hetet... :) :).
A kioperált záram :).
Megijedtem, és sejtem, ilyen szituban az is berezel egy percre, akinek idegei kötélből vannak (sajnos én nem vagyok olyan), De tudom, rosszabb is lehetett volna, és megoldódott a szitu. A péntek 13 mindenesetre egy hetet késett nekem egy hetet... :) :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése