Megint szeptember...

Szeptember 1. Nem tudom, örüljek-e vagy nem neki. Mától suli.... Ok, nem panaszkodom, nem vagyok már tini, hogy utáljak suliba járni! XD

Nyúlkaja

Hiányoztak a nyers zöldségek. Nem mondom, hogy egészségtelenül ettem eddig is (bár azért becsúszott egy-egy nem túl hasznos dolog), de egy kirándulás alkalmával, mikor megkínáltak répával, eldöntöttem: mostantól ez lesz a nasim! XD. Vasárnap fel is tankoltam répával és uborkával. Igaz, főleg a répát, de pusztítom a zöldségeimet! XD.
Mino tegnap meg is jegyezte ezt, hogy milyen egészséges dolgokat eszem. Mondtam, tanácsolták, egyek több rostot. De még valami: Én szeretem a nyers zöldségeket. A répát, karalábét, uborkát, káposztát, paradicsomot. Többek közt. Otthon könnyen hozzájutottam az ilyenekhez, mivel falusi gyerek vagyok. Hozzászoktam ahhoz, hogy kertből hozzuk a gyümölcsöt, zöldséget, néha hiányzik ez. Tudom, nyúlkajának nevezik az "okosok", de akkor én vagyok a nyúl XD! Nem fogyis célja van ennek, csak egyszerűen szeretem a répát- és társait.

De azért a tengeri herkentyűk sem maradnak ki: Hétvégén megkóstoltam a sült polipot Itaewonon! :) (persze street food-utcai kaja). Néha megéri, még ha rágós is, mivel megfizethető! Faszénen sütötték, nagyon bejött! Persze az ilyen dolog viszonylagos. Van aki szereti, van olyan ember is, akit vallatni lehetne vele! DE ha valaki nem idegenkedik az ilyentől, akkor érdemes kipróbálni! :) Szöulban párszor ettem utcai árustól vett kaját, szerintem megbízhatóak, forgalmasabb helyeken nyugodtan meg lehet kóstolni. Eddig egyszer sem lettem rosszul tőlük. (bár múlt hétvégén megvettem életem legrosszabb tteok-ját...:( )

Kajajegyek

Most van a beköltözés a koleszba (az új csaj beköltözött, legalábbis elhozta ide a cuccait, de még nem találkoztunk), holnaptól suli. Mint kiderült, mégiscsak két előadásom lesz, de már a kreditjeim így majdnem meglesznek. Persze igyekezni fogok, hogy jól is, A+ alá nem adom, hahahahaha! Mindkét órám hétfőn lesz.

Tegnap este kicsit korán feküdtem, mivel elámosodtam hamar. Szobatársam írt egy cetlit: "A féléves kajajegyeket nem elfelejteni" (meséltem, hogy a kolidíjhoz jár fél évente egy köteg kajajegy) Tegnap valahogy kiment a fejemből.
Nem felejtettem el, futás után a menzára vezetett első utam. Kaptam a sárga kolis jegyek mellé egy köteg zöldet. Amit elvileg a suliban tudok elhasználni. Nem tudom, tévedés-e vagy a kolesz újítása, mindenesetre, ha az utóbbi, akkor köszi!!! :)))

Why...?

Whare is my motivation? Where is my life? Why I can not concentrate to my things, my work? What is wrong woth me? I am really searching for myself, my motivation, but I neither know, where to search. I feel really alone nowadays. I really need somebody nowadays, who I can except for any time. But everybody goes on its own way. Or I am selfish? Or I want too much, more what I deserve? What's wrong with me? I want too much from my life? God, please, tell me!

Miss u. Really miss u. I try to be strong, I try to be not to be sad. But it doesn't goes works every time. I hate myself because of it. It was really good seeing u again this sommer, but it flied away too fast. I feel total breakdown, if I see in the mirror, I don't see myself. I can not see this strong, energetic girl, what I was last year. I lost her, and I want to find her anywhere. Please God, help meg! Help me to find the "real" myself, help me!!!

Agymenés

Tegnap találtam két listát arról, hogy "Túl régóta élsz Koreában".

Mosolyogva olvastam őket, és közben néhol magamra ismertem. De vannak benne olyan dolgok is, amik esetén tényleg örülök, hogy ide még nem jutottam el.

A mai nap is példa erre. Csípős-zöldséges tészta volt a kaja, kérdezték a többiek, nem erős-e nekem. Én mondtam, nincs ezzel semmi baj. Majdnem röhögtem rajtuk. Én, akit otthon Korea előtt halálra szekáltak, mivel nem bírtam az ilyent. Azért már várom, hogy szervezzen valaki ősszel túrát Chungcheon körüli hegyekre. Már hegyezem a gyomrom az ottani híres csirkés tteokgalbira! :). (zöldséges-csirkés kaja, amiben ricecake és édesburgonya is akad amire extra adag csípős szószt öntenek, ott sül előttünk egy asztalra helyezett serpenyőben. Amikor már megettük nagy részét az egészbe rizst tesznek, és megsütik)

Egyáltalán normális, hogy a kimcsi láttán nem undort érzek, hanem örülök neki? (ok, csak a káposztásnak, annak is csak Koreán belül) És az, hogy rament is szívesen megeszem, ha úgy adódik (pl Párizsban), pedig az elején undorodtam tőle?

Viszont a két listát kiegészítem egy dologgal: Túl régóta élsz Koreában, ha magadra ismersz a két listát olvasva, de már nem is röhögsz az egészen! :D Szerencsére rám ez még nem igaz, mivel padlót fogtam, miközben olvastam. De majd megkérek valakit, csapjon le kecsapnak, ha elkezdem szívni az orrom, vagy épp csámcsogok! De szerintem ezeket sosem fogom felvenni XD. Azért annyira "ázsiai" sosem leszek, mégha pálcikával eszem olyan dolgokat is, amiket nem kéne.

Hongcheon folyó, ha nem elég az elázásból

Szerettem evezni, mikor kamasz voltam. Szívesen mentem vízitúrára, amikor úgy adódott. Egyetemen, végzésem után egyik haverom is szervezett hasonlót, egy 10 napos Tiszán való kenuzást, megtettönk 200 kilométert, napi 35-40es átlagban. Igaz, kiütött a végén már a péksüti és napolaj -mérgezés, de jó volt. Koreában eddig egyszer került evező a kezembe: tavaly nyáron Boryeongban, az is tengerben. Szívesen mentem volna raftingolni, vagy egyéb vízitúrára, de valami mindig közbejött.

Szóval a Hongcheon folyóhoz mentünk, ami a Palbongsan hegység mellett mellett is elmegy. Reggel elég álmosan indultam el, a buszban is kellemetlen, fülledt levegő volt. De találkoztam egy régi ismerőssel, akinek nagyon örültem :). Sajnos dugóban indultunk, közben próbáltam aludni. Nehezen ment. De végül odaértünk, nem is késtünk sokat. A fél órás tréninget inkább éreztem időpazarlásnak, a tűző napon, mintsem hasznosnak. Majd buszoztunk a kiindulási helyre. Nem ismertem a körülményeket, és kitaláltam, nem veszek papucsot sem a csónakozáshoz, ami nagy hiba volt, mivel elég köves vízparton vittük be a hajót a vízbe. A koreai kajakok totál msáok, mint a magyarok.

Nehéz elmagyarázni, de azért megpróbálom elmagyarázni: Könnyebbek, mint amit Európában megszoktunk, nem zártak, és üreges műanyagból vannak. Lyuk is van az aljukon, ha víz folyna be, legyen hol távozzon.Mikor végre vízre tettük a hajót, jobban éreztem magam, és élveztem az evezést is. Szép tájakon mentünk keresztül. Néhol voltak kisebb zúgók, amik az elején ijesztőbbeknek látszottak, mint amikor benne voltunk. Úsztunk is kicsit, nagyon élveztük.

Egy rész volt, ahol sziklára mentünk, egy rossz mozdulattól mintha begörcsölt volna a vádlim, de cak egy pillanatra. Borulás nem volt. Ennek ellenére örültem, mikor a végére értünk, kicsit már elfáradtam.A folyó teljesen más volt, mint egy európai. Relatíve sekély vizű, és sziklásabb, zúgókban kevésbé kellett félni a borulástól. És persze nagyon tiszta. A végén már élveztem, hogy vizes lehetek, mivel gyakran befröccsent... Sajnos a túrára már nem mentünk, mivel sokan elfáradtak.

De kaja-keresés sem volt egyszerű, mentünk már több, mint egy órát, nem mindenki tudott átöltözni, fáztak. Mint kiderült, a Palbongsanhoz mentünk, ahol viszont tök lassan készült el a kaja, és nem tudtuk nyugodtan megenni. Valami ginzenges-csirkés levest ettünk, de mire kihozák, én már jóllaktam. Mivel kimcsit, egyéb zöldségeket, és pajeont is kivégeztünk. Megkóstoltam, nem volt rossz, de ez inkább téli kaja. Ilyeneket szívesebben eszem egy hideg december/januári napon. Palbongsanról gyorsan-alig több, mint egy órán belül hazaértünk, bár Szöul mellett kicsit bedugult.

Jól éreztem magam, de örültem volna, ha a túra nem marad el. Viszont a váltóruhát nem felejtettem el, és azért is áldottam az eszem, hogy cipőt a buszban hagytam. De azon nagyot nevettem, hogy vittem a csónakba két üveg vizet, és törülközőt, zacskóba persze. Gondoltam, a "csomagtartóban" nem lesz semmi baja. Nem is lett, de nem álltam meg röhögés nélkül, mikor a buszban átöltöztem, és abból a zacskóból ki kellett öntenem a vizet. Az esemény előzménye, hogy a csajokat felengedték a buszra átöltözni, (fiúkat nem...) Mikor kivettem a csónakba vitt zacskóból a dolgokat (törülköző, és vizespalack), akkor észrevettem, hogy folyt bele némi víz. Kisétáltam a buszból, és az aszfaltra öntöttem.

Másik vicces eset: Andrew, az egyik haverom időközben leborotválta a fejét, és dupla réteg napolajat tett rá -röhögtem. Megjegyzem, a már korábbi túrákból is ismert piros kalapom volt rajtam. Evezés vége felé Andy: "Eva, van olyan vörös a fejem, mint a kalapod?". Megnyugtattuk, nem. A kezét bezzeg elfelejtette bekenni, oda kapott némi színt. Szép idő volt, bár tűzött a nap, de a felhők sokszor megfogták, kellemes szél is fújt.

És még valami: Első kirándulás, hogy nem tudtam fotózni :(. A gépemet nem akartam vinni a vízre, mert féltem, hogy baja esik, ezért a buszban hagytam. Tehát, a fejezetben szereplő fotók nem sajátok. :(. Sajnos :(

Nooormális?? -no2

Ma véletlenül erre akadtam egy vicclap honlapján...

Hitler bar... Bakker, a koreaiak nem normálisak. Állítólag Dajeonban és Busan-ban van ilyen náci jelképekkel cicomázott étterem/kocsma. De bizonyos források szerint Szöulban is, de nem vagyok benne biztos. Emlékszem, mennyire ledöbbentem a buddhista swatiskákon is. Mikor kiderült, mit jelentenek, lenyugodtam. De ezeket a fasiszta dolgokkal dekorált kocsmákat nem tudom megemészteni.

Nyilván, ha nyitna valami agyament Kim Dzsong-Il, Kim Ir-Szen (vagy egyéb hírhedt diktátor nevével fémjelzett) éttermet/kocsmát Európában, a felháborodás kölcsönös lenne. Tudom, a koreaiakat nem érintette közvetlenül Hitler, nem tudják, hogy rengeteg európainak mennyi szenvedést okozott a fasiszta rendszer. Tudom, mi sem ismerjük a koreai diktátorokat, mivel ugyanaz a szitu. De ez nem mentség, legalábbis egy európai szemével nem.

Egyszer láttam valahol "Hitler bort" meg "Mussolini bort", azzal is ugyanígy ledöbbentem. Ugynaúgy azon, mikor egy koreai nő ingére volt egy náci jelvény varrva, és senki nem értette, min akadtam ki. Nem tudom, mondhatnám ugyanezt Julius Ceasar-ra, Nero-ra, Sullára, Napólaonra vagy egyéb történelmi diktátorokra. Akikről néha a kedvenceinket is nevezzük el. Vagy vajon 500-1000 év múlva már nem lesz ennyire tabu Hitler, Sztálin, esetleg Mao Ce-Tung?

Ki érti ezt?

Néha nem értem a koreaiakat. Tudom, más magyar sem, de akkor is. Az volt ma, hogy elment a net a laborgépemen. Régen volt ilyen, talán több, mint egy éve. Valami szoftvert kellene telepíteni. De igen ám, de a gép, amit használok, azon angol nyelvű windows van, és a szoftver csak koreai windows esetén működik. Hát, nem értem. Nem tudom használni az ActiveX-et sem, mivel ahhoz is koreai windows kell. Tehát a tárgyjelentkezést egy másik kütyün végzem el. Nem baj, holnap kérek segítséget, ha fennáll a probléma.
Az is fura, a saját mindennapi bosszúságtól eltekintve, hogy külföldi mobilt nem lehet Koreában használni, valami hálózati bibi miatt. Ha valaki itt él, akkor nem is baj, hiszen amúgy is kell előbb-utóbb. Regisztrál a Bevándorlási Hivatalban, megkapja az Alien Card-ot, és elvileg lehet is, bár állítólag elég bonyolult procedúra (nem tudom, én Minotól örököltem az enyémet). De ha az ember csak szimplán turistáskodik, jó lenne, ha néha szükség esetén utolérhetné a családtagjait. Azt hallottam-legalábbis Mino szerint, hogy az itteni kütyümet külföldön tudom használni (nem tudom, nem vittem magammal, míg otthon voltam). De mindegy, néha bosszantó a dolog, hogy a külföldiek emiatt hátrányban vannak. Tudom, a Európában is negatívan állnak hozzá gyakran a koreaiakhoz, meg egyéb ázsiai népekhez. Ezt sosem szerettem, hiszen ha nem ártanak nekünk, mi miért bántsuk őket?
Koreában rájöttem, származásától, bőrszínétől függetlenül lehet valaki normális bárki.
De akkor is, ki érti ezt, ki érti az efféle anomáliákat? Én biztos nem.

Utólagos megjegyzés: pillanatnyi hiba volt, másnap már lett net a laborban is. Másnak is elszállt, remélem, többé nem lesz ilyen.

Mostanság...

Mostanság már jobban érzem magam. Elmúlt a szorongás, ami miatt múlt héten nem tudtam aludni, és koncentrálni. Nem tudom, mi okozhatta, lényeg, hogy elmúlt. Már kevésbé fülledt az idő. Bár még kicsit álmos vagyok néha, és fáradékony. Koliban maradok a szobában, szerencsére a jelenlegi szobatársam is, akivel már másfél éve lakunk együtt. Rendes csaj, megkedveltem. Jelenleg nincs harmadik szobatárs, kaptunk új csajt (az előző félévben a harmadik csaj hazament nyárra, és kaptunk helyette valakit, aki nem költözött be). Remélem, jó fej lesz, jövő hét elején lesz beköltözés. Velem könnyű jól kijönni, csak ne telefonáljon, zajongjon éjszaka, meg ne nézze, miért kell beköpni a másikat!

Suli-dolog is elrendeződött, egy tárgyam lesz, szerencsére ugyanaz az aranyos profbácsi fogja tartani, akivel előző félévben is volt órám, és szerettem ezt a kurzust. Kreditjeim nagy része szerencsére megvan. Hétköznapok uncsik kicsit most.

Időjárás mintha megnyugodott volna, kevésbé fülledt, és többet süt a Nap. Vasárnap 3 osztálytársammal elmentünk tollasozni, és játszottunk egy nagyot. 15 percnyire a sulitól (labortól, csak a hegy másik oldalán, mint a kolesz és a campus) volt egy kellemes játszótér-szerűség, színvonalas tollaspályákkal. Még árnyékoló is volt, ami védett a betűző napfénytől. Régen szerettem tollasozni, most is élveztem a játékot, és örültem, hogy a srácok azt mondják, ügyes vagyok. Egy koreai bácsi magyarázta a szabályokat (nehezen értettük egymást), a srácok megtanítottak a helyes szerválási technikára.

Szóval jobban érzem magam. Ma ezt a zenét hallgattam ronggyá... Annyira szép! Videót még mindig nem jöttem rá, hogy kell youtube-ról beszúrni. Klippje megrázó, de ez a dal annyira tetszik!!! :)))

Lábmosós nap

Jelenleg úgy érzem magam, mint akit nagyon összevertek, főleg a vállamban és a combomban érzem az izomlázat. És kicsit úgy nézek ki, mint egy térkép :))) . A tegnap este idegölő volt, ötkor kellett volna elindulni haza Samcheok felől Szöulba(nem a szomszédban van a két város egymástól), és este 9 felé járt, mire a busz kigördült a parkolóból. Azt hittem, végre nyugodtan pihenhetünk, de pár nagyarcú hozott egy nagy csomó sört és makgolit, és kiabáltak, "buliztak" a busz hátuljában, állítólag valaki rosszul is lett a sok szeszetől. Még mázli, hogy elől volt szabad hely, ahol aludni is tudtam, ami 14 óra talpalás után nagy örömömre szolgált. Aztán az a több, mint fél óra szünet sem tudom, mire kellett, mikor 15-20 perc is elég lenne, hogy az ember "kiengedje a gőzt". Éjjel egy volt mire megérkeztünk, még mázli, hogy kiharcoltam Mr. Kimtől: Álljunk meg Bundangnál is. Szerecsére CC egy irányba ment velem, és Yatap-ig taxiztunk, onnan engem a sofőr elvitt a koleszig. És azért is áldom a sorsot, hogy a koleszt nem éjfélkor zárják, hanem éjjel kettőkor, így zárás előtt 15 perccel sikerült bejutnom :).

A mostani napot nem tudom hová tenni, egyszerre volt nagyon klassz és nagyon ramaty is. Azaz a túrát élveztem. Ha nem lett volna ez a nagy késés, akkor tök király nap lett volna.

Szóval 11 és éjfél között volt a találkozó, egy nehéz, laborátrendezős nap után. Szerencsére a buszban hamar lenyugodtak a kedélyek, és mindenki húzta a lóbőrt, lehetőségeihez képest. Volt, aki sajátos módon oldotta meg, bár efféle technikának már lehettem tanúja.

Hajnali öt felé járt, mire a busz célba ért, az Eungbongsan hegy lábához. Hamar indultunk, először egy kisebb hegymászás vette kezdetét. Nem mondom, hogy húzós, de fárasztónak éreztem, és folyadékhiány is beütött. Vittem magammal vagy két liter lötyit, mivel tudtam, víz-utánpótlási lehetőség nics, bár Eric ugratott -"akkor majd iszunk az algás patakból!" Hát ittunk is! A bakancsom épp eleget, ami most nagyn dühös Mr. Kimre XD!

Ezek a palackok nem tudom, mire valók. Talán mégiscsak víz-utánpótlás a túrázóknak?

Reggel 7kor már a csúcsra értünk, szitált az eső reggel. Azért van a képen rajtam esődzseki, hogy védje a hátizsákomat, ugyanis még nem volt időm jobbat venni. Amúgy elég fülledt idő volt. A csúcs majdnem elérte az 1000m magasságot, de azért még 2 métert kellett volna nyújtózkodni.

Majd hamarosan másztunk lefelé, rengeteg gombát láttam, amik a Rám-szakadékból hiányoztak három hete :(. De ha Bandi itt járt volna, tuti lebeszéltem volna a gombászásról. Az ok, hogy a Rám-szakadékon átvitte, de ez a szurdok annyira durva volt, ok, őzlábgombát nem láttam.

Hamarosan leértünk a szurdokba, ahol kis pihenés volt, a srácok hoztak gázfőzőt, és rizst, rament főztek, illetva sütöttek bacon-szerűséget is. Klassz kaját állítottak össze, köszönet érte!:)))

Majd pancsi!!! XD A víz böszme hideg volt! De nagyon tiszta, a kis halak gyakran odagyűltek a lábam köre. A srácok mániája volt, hogy a csajokat belerángatták, vagy lökték a vízbe XD!

Elindultunk később, mikor először kellett vízbe mennem, még nem sejtettem sokmindent, de aztán nem is egyszer, hanem kismillószor léptem bakancsos lábbal vízbe. A vége felé már kezdtem unni, hogy megint vízbe kell mászni, na nemá!!!

HAHAHA! Hátmasszázs-zuhany! XD

Pár ütős szakaszon is átmentünk, ahol segítség kellett, de mint mondtam, a rutinos bandatagok átsegítettek mindenkit a húzós részeken. Egyik részen például például a lezúduló víz előtt közvetlenül kellett átmennünk, ha valaki ott megcsúszik, akkor ott a baj! Itt egy kötelet feszítettek ki, és az amatőr túrázókra, pl. rám egy biztonsági rögzítőt akasztottak, hogy el ne vigyen.

Egy másik részen meg Eric beleesett a lezúduló vízbe, szerencsére nem lett komoly baja-bár Eric gyakran ugrott le magas részekről, vízesés mellett a mély vízbe, de azért cuccostul-mindenestül, hogy mobil, esetleg fényképezőgép is bent van a táskánkban... Volt ott is egy húzós átmászós szakasz, ahol a srácok segítettek, ennél a vízesésnél is. Itt CC zuhant le, de szerencsére nem lett komoly baja.

A helyszín, ahol a két baleset történt:

Sokat segített nekem a csúszós sziklákon való menetelben Nathan, aki angolt tanít egy másik koreai egyetemen. Összebarátkoztunk a túra közben. Amúgy szereti a Beatles-t, amit én is szívesen hallgatok.

Elég húzós terep volt, mint meséltem. Először jöttem ilyenre, és amitől nagyon félek túra közben, az a csúszós szikla. És nagyon nics kiépítve a szakasz eleje, csak néhol egy-egy vékony kötél, ahol tényleg reménytelen a dolog. A vége fele azért jobban felszerelték, erősebb kötelekkel, néhol már lépcsők, korlátok is kerültek a szurdokvölgybe. De egyik ilyen részen én is lecsúsztam, egy ronda lila folt lett az eredménye a combomon. Gazdagabb lettem a túra során egy-két karcolással és ilyen kék-zöld folttal, de nagyrészük ruhával eltakarható, mivel néha elestem, megütöttem magam. De komoly sérülés senki részéről nem történt, bár Mr. Kim, és az ügyesebb bandatagok ügyeltek rá, hogy biztonságban átjussunk ezen a völgyön.

Ez az egyik utolsó vízesés, ami mellett kötélen ereszkedtünk le. Itt már erősebb kötelekben kapaszkodhattunk.

Azért örömmel vettem, mikor nagy nehezen kiértünk a szurdokból, de a busz így is nagyon-nagyon messze volt, az utolsó pár kilométernél sokan stoppoltunk, mivel be voltam rezelve, hogy mindenki ott van, és ránk várnak. De pont ellenkezője valósult meg :S. Mint meséltem azon reményem, hogy kimerül a társaság és nyugalom lesz, sem valósult meg az út elején. Bezzeg, tavaly, Seoraksan túrán senkinek sem jutott eszébe zajongani, és szünet nélkül végigmentünk. Így is korábban odaértünk, és mint meséltem, a koleszba is beértem időben. A sok viszontagság, foltok ellenére is megérte elmenni, mert a végül az égiek is kegyesek voltak hozzánk, kisütött a Nap. Emellett maga a szurdok is nagy élmény volt, megérte. Vicces, hogy egy keményebb túra esetén gyakran fordul meg az agyamban, hogy többé nem, aztán következő hétvégén meg újból. Holtpont esetén "miért voltam ilyen lüke, hogy idejöttem?", aztán másnap: "de jó, hogy elmentem". Komolyan, nem érten magam ezen kérdésben. De jobb is :))).

Majdnem elfelejtettem valamit: Szombaton volt augusztus 20, remélem, szép volt a tűzijáték és a Budavárban a Mesterségek Napja! Jövőre majd igyekszem úgy ütemezni a hazautamat, hogy ilyenkor még Pesten legyek! :)

Csütörtök reggel

Most sütött ki először a Nap, mióta itt vagyok.

Új diplomásunk van. Kyu-hwan most végzett Bsc-n! A graduate-t is itt fogja csinálni :)

Megint elmegy a suliból egy aranyos lány:(. Sudipta is most végzett, és Dajeoba megy doktorizni. Mondjuk postdocot én sem itt akarom csinálni, de nem kizárt, hogy Koreában. Nekem még legalább másfél évem van.

Végre...

Végre az alváshoz kezd hasonlítani az, amit éjjel csináltam. De kétszer felébredtem, annyira fülledtnek éreztem a szobát, hogy légkondit benyomtam. Első két éjjel hajnali 4 körül aludtam el, és reggel fél 9ig... Most már alakul:). Csak az éghajlatra való átállás macera. De sebaj, már csak pár hét :).

A koleszt is lerendeztem (változott a kolidíj és odaadtam a különbözetet). Már olyan félelmeim voltak, baj lesz belőle, de simán ment. Az igazgató emlékezett rá, és kiszámolta mennyit kell még adnom, egyből odaadtam neki.

A felvevendő tantárgyaimról hamarosan meginterjúvolom a főnökömet. A második félév óta ez megy: kértdeztük, mindig azt mondta: most a kutatásra kell koncentrálnotok, egy tárgy elég. Aztán talált még egy dolgot, ami hasznos lehet-"vegyétek fel" :))). Bár a múlt félévi egyik kurzussal nagyon melléfogott! Nem baj, a krediteim nagy része megvan, nem kell sok:).

Az érkezést kísérő sokk elmúlt, honvágy sincsen. Ősszel nem is nagyon várható, max chuseok-kor. (most szeptember elején lesz, holdnaptárat követi, mint a legtöbb ázsiai ünnep).

Első túra

Augusztus15 szünnap Koreában. Valami Independence Day, Függetlenség Napja. Van pár hasonló ünnepük, és én ezt a hétfői napot arra használtam fel, túrázzak. Cameron szervezte, aki sajnos Kínába megy hamarosan. Elég ergya idő volt, de legalább nem szakadt. Fülledt, néha idegesítő ködszitálás. Bár kicsit álmos voltam, de ennek ellenére úgy éreztem, jobban tettem, hogy eljöttem, mintha otthon maradtam volna. Remélem, ma éjjel már tudni fogok aludni rendesen.

Almás makgoli... Cameron nagyon bírja...

Csak mert szép...

Kabóca alakú lámpatartó. Itt is zajongtak az előző fejezetben leírt dögök rendesen XD!

És a műfa! XD Amiről, mikor először láttam, csodálkoztam, hogy szerelhettek a fenyőre lámpákat? Aztán kiderült a turpisság-beleolvad a környezetébe XD!

Csak a fülledt idő a nagy bánatom :(. Őszt akarok!!! Alig várom, hogy vége legyen a monszunnak...

Mino most mondta, mit ünnepelnek ma: Amikor Korea felszabadult a japán fennhatóság alól!

(Nem is olyan) Kis éji zene

Mikor otthon voltam, Gábor nem hitte el nekem, hogy Koreában kabócák is vannak. Tény, a száraz, mediterrán éghajlatot kedvelik, mint például a Fekete-és Földközi-tenger vidéke. A kolesz környékén nagy zajt tudnak csapni, és olyan hangjuk van, mint a fogfúrónak:S... Nagyon hangosak augusztusban... Onnan gondolom, hogy kabócák, hogy ezt a ciripelést elég gyakran hallottam, mikor valami mediterrán vidéken jártam. Akkor az eső annyira mégsem, inkább a meleg kedvez nekik?

Kell pár nap...

Kell pár nap, mire újra otthon fogom Koreában érezni magam. Keveset aludtam, álmos is vagyok. Nem találom a helyem. Az időzóna-ugrálás, a családtól való újbóli elszakadás megzavart.

A vízelszívó dobozok működtek, abban volt a legtöbb víz, amit az ágyamra tettem, de a szekrénybe rakott kettőben is meglöttyent egy kevés. Működött cuccaim szárazok maradtak, jövőre is használni fogom ezeket. Bár a légkondi sokat segít...

Főnököm adott némi munkát most, az segített, hogy jobban érezzem magam. :). Holnap lehet, elmegyek túrázni. Már kezdek átállni, de mikor megérkeztem, és megcsapott a fülledt, nehéz ázsiai levegő, és a tömeg, hát az halál volt. A monszun rátett egy lapáttal, buszban menet is szakadt, és akkor is, mikor 30 kilós cuccal sétáltam a campuson... Mert a kézipoggyásszal együtt meglett majdnem. (A bőrönd és hátizsák 21-22-t nyomott. A kézitáskám sem volt könnyű, a laptop, a kamera, és a begyömöszölt csokik együtt elég tisztességes súlyt tettek ki. ) Ez volt az a pillanat, mikor mondtam, elég... Főleg, hogy háztól (otthontól) -házig(a koleszig) több, mint 24 óra (majdnem 30!) volt az út!!! Annyira jó lenne, ha lenne néha a sors szalagjához egy tekerő, egy fast forward gomb, amivel át lehet ugrani a válságos részeket...
Persze ostobaság. A Republic is megénekli:
"A rossz elmúlik, a jó utolér" Hát, van benne valami.

A páraelszívó dobozaim, tartalmukkal. Remélem, látszik, nem volt bennük sok víz... Hálisten:)

Újra Koreában

Szerencsésen megérkeztem, a ezen sorokat a már majdnem egy hónapja ott hagyott koliszobámból írom. Teljesen szét vagyok esve, talán az időzóna-ugrálásnak köszönhető az egész. Szüleim vittek tegnap délelőtt Ferihegyre. Nekem akkor is Ferihegy marad, mondhat bárki bármit ("Imádott" politikusaink átnevezték Liszt Ferenc Repülőtérre). Gyorsan odaértünk.

Szép, napos idő volt. Néném és Gábor már ott vártak már ott. Becsekkolás megtörtént, a stewardessek segítettek, hogyan kell becsekkolni, automata segítségével. De csomagot még fel kellett adni. Csak az volt a gond, hogy előttem két amcsi okoskodott, nem értettem, mi miatt volt a vita, de azt hallottam, hogy azt kiabálják, soha többé nem jönnek magyar földre. Oda is súgtam Gábornak, hogy ezek azt hitték, ők csinálták a spanyolviaszkot. Meg az ilyenek jobb is, hogy nem, mivel nem fognak hiányozni senkinek sem :S.

Velem a check-in-nél a két bőrönd miatt akartak kavarni, de mondtam, a Párizs-Budapest járaton is elnézték (MALÉV-nél foglaltuk, de ez Air France gép volt), tehát ezzel végül nem lett baj. Elfogadták, mivel nem lett túlsúlyos a kettő együtt.

Szomorú elválni... Nagyon nehéz, főleg, hogy egy év után jöhettem haza, és van még egy év, mire újra hazamehetek... Komolyan, annyira vártam ezt a hazautat, tényleg jól sikerült, aztán most arra eszméltem, indul a gépem vissza. Nem túl jó érzés.A párizsi gép egy Air France járat volt, Budapest gyönyörű volt fentről.
Párizsba simán megérkeztem, a gépen elég törpe méretű, de klassz tonhalas szenyót adtak. Persze repetézni is lehetett belőle. Egyik csomagom azt hittem elveszett, mivel kiírták, végeztek. De kiderült, csak utolsók közt kaptam meg. Az információnál mondták, szalagon van. Kiderült, tényleg pont akkor került oda!!!
Aztán vettem egy utolsó francia sütit, ezzel akartam elbúcsúzni Európától (málnával a tetején). Az egyes terminál előtt gépfegyveres őrök álltak... Lezárták, mivel egy gyanús bőröndöt találtak, addig hazaírtam, míg meg nem nyitották. Majd végre át, vonatozgatás (a terminálok közt jár egy kisvasút a CDG-n, de Pekingben és Szöulban is jellemző ez) után megtaláltam az Air China check-in desk-jét. Ugyanis Párizsban újra be kellett csekkolnom. Hatalmas tömeg várt már, amikor megnyitották, akkor valahogy besodródtam a tömeggel. Isten bocsássa meg nekem ezt!!! Be is csekkoltam szerencsésen, jó helyre. Meghaladta az előír 20 kilót a cuccaim súlya, amitől féltem, de nem szóltak miatta. Járkáltam kicsit, salátáztam, majd a gép kapujánál pihentem meg.
Beszállás-felszállás időben történt. Az optimista ember azt mondja, hogy dejó, hogy most pontosan jött, hihihihi! Azaz az elfelé menő gép késett, de most tényleg nem akartam (nem mindegy), hogy késsen, nem is késett!
Concorde gép:Telihold volt, ami bevilágított a repülő ablakán. Csodálatos volt! Sajnos tényleg sötétben nem tudtam róla jó képet csinálni, mivel még égett a villany. Aztán elfelejtettem, és elaludtam, mivel már zombi voltam. A repülős újságot undorodva tettem vissza, mivel egy rágót ragasztott valaki a két lapja köré... Fúj...
A kaja jó volt (mindkettő, sőt a víz sem volt műanyag ízű...), az útitársak sem hangoskodtak, csak néhány túlzottan kiskorú egyszer-egyszer... Aludni is tudtam. Pózt is megtaláltam szerencsére, Pekingbe pontosan érkeztünk. Megint ellenőrzés, laptopkivevés, pont elment egy szöuli gép Gimpo felé... Szomorú vagyok, az én jegyem Incheonba szólt... De sima utam volt itt is (érdekes módon rendes kaját adtak), időre Szöulban voltunk, és épségben megérkeztem én is, a cuccaim is. Busszal mentem, és közben minden marhaság járt az agyamba, nem tudtam leállítani... Kényelmes nagyon a busz, jobb, mint a gimpoi. Eső szakadt, campusra érve is. Esernyőmért bementem a laborba, mivel ott hagytam. Jól is tettem, mert jött a fő zuhé.

Szakadó esőben nem volt nagy élmény a koliig sétálni. Mire elértem az épületet, már csendesedett a zuhé. De ronggyá áztam. Kártyámat megkaptam, és mentem fel. Az egész épület kongott az ürességtől, már tudom Zita mit érezhetett, mikor ünnepnapokon tért vissza (pesti kolesz), pedig akkor röhögtem rajta. Most megértettem. Újabb sokk: drágult a koleszdíj, de én én megint a régi árat fizettem be. Júliusban, a jelentkezési lapokra is a régi árat írták!! Majd kedden elintézem. Most érzem igazán, megviselt az út. Hogy még senkivel sem futottam össze, aki számít, bár szombat van, mit várok... Telefonáltak a szobába. Az ügyeletes asszisztens diák hívott, aki gyenge angoltudásával elmagyarázta, hogy a kolesz menzája egy hétig nem üzemel. (újítják) Aranyos volt, a nyelvi akadályok ellenére is. Kicsit megkönnyebbültem ekkor, kipakoltam, és futottam.

Az időzónák és a klímaváltozás miatt meg vagyok zavarodva. Rossz érzés... Hülye időzónák... Hülye monszun!

Ami a mostani hat repülőutat illeti (július-augusztus), eddig egyik sem vette át a "Legrosszabb repülőutam"-díjat, még mindig a 2010 augusztusi Dubai-Szöul járat vezeti azt a listát. Remélem, ezen cím megszerzésére a jövőbeli röpködéseim sem fognak törekedni.
Viszont lett egy negatív titulus: eddig négy búcsút éltem át, és az eddigi négy közül ez volt a legnehezebb, legszomorúbb. Nem értem, mi van velem, miért. De túl leszek rajta, mint annyi mindenen.

Augusztus 12-indulás előtti gondolatok

Ma indul a gépem. Hosszú utam lesz. Csak ne legyen tömeg, ne egy orr-és fogszívós fószer legyen az útitársam! Szöulból jelentkezem majd. Maradnék még itthon egy hetet, de sajnos nem lehet, folytatni kell, amit júliusig csináltam, most azonban félbehagytam. Még 3 hét itthon viszont már sok lenne, akkor már az életemet unnám meg. Akkor már kiütközne az "ázsiai honvágy"... De ez a 3 hét nem volt elég hozzá. Talán, mivel sok dolgot csináltam, első héten még munkám is adódott. Szóval utazom hamarosan. Ne aggódjatok, vigyázok magamra!!!!

Csak a monszunnak legyen mielőbb vége! Őszt várom nagyon, az mindig jó időszak szokott lenni mindig az életemben, karácsonyig. Az ősz az én évszakom, akkor sokkal energikusabb szoktam lenni, mint az év további részeiben. Talán mivel nyáron mindig megadatott több-kevesebb pihenés?

Bár a Szigetre, a Magyar Dal Napjára elmentem volna. Az augusztus 20 is kimarad. Bódvarákón van az ELTE TTK gólyatábora (azaz Geo-Bio Gólyatábor :)) ), az is hamarosan kezdődik. Azt annyira nem bánom, már nem olyan, mint régen. Bár sok jó emlékem fűződik oda is. Emlékszem, elsőben elég csúnyán ronggyá áztam, pont első éjjel sátorban, egész életemben. Ez hatással lett a későbbi életemre, hogy bár akkor berezeltem, de nem menekültem haza. Szerencsére :). A többit meg tudja, aki ismer, elkezdtem az ELTE-t kirepültem otthonról, két évet albiban, majd három év kolesz. Tanultam egy csomó dolgot közben, ami nemcsak a tananyagra értendő. Aztán jött a tényleges kirepülés, fél évvel végzésem után. Most is megyek vissza. Ha a koleszba értem, jelentkezem.

Holnap...

Holnap utazom. Egy év is beletelhet, mire újra magyar földet láthatok. Télen nem hiszem, hogy érdemes. Mikor a vízum-dolgot el kellett intéznem, az más volt, bár szerencsére csont nélkül hazaértem, de el is akadhattam volna Moszkvában. Tavaly elrettentettek az itthoni télről hallott hírek, mennyire akadozik a légi közlekedés. Legalábbis karácsony körül. De volt pár farkasordítóan hideg szombati nap, mikor a laborban elromlott a fűtés, akkor vágytam arra, bár másnap indulna a gépem haza... Nembaj, nem lesz rossz odakinn!

Be vagyok rezelve a túlsúlyos cucc miatt. Egy kilóra van esély! Csak a kézitáskámba a csokikat ne bántsák! Ha túlsúly lesz, akkor... a pilóta nem megy, én majd elnavigálom a röpcsit Szöul felé! Hosszú út lesz, Párizsba kell előbb elmennem, ott csomagok átvétele újra check-in, és van 5 órám várni. Pekingben is átszállok. Este 5 előtt érkezem, 6ra talán buszon ülhetek. Remélem, Gimpora jön a gép, onnan rövidebb a campusra... Renmélem, szobatársa(i)mat nem fogom zavarni az átállás miatt, hogy nem tudok aludni...

Beszélő magyar kövek

Minakshi még tavasszal kérte: hozzak neki magyar követ. A Duna partjáról. Tudom, ezen kövek elég mindennapiak, de elkapott a kreatív szellem, és némi filctollal-zsírkrétával "magyarossá" alakítottam őket.
Egy apró személyes ajándék, csokit úgyis viszek. Egy magyar zászlót rajzoltam rájuk, és magyar szövegekkel dekoráltam. "Köszönöm" vagy "Jó napot kívánok" esetleg "Szép napot". Szerintem ötletes apróság lesz ez a kinti kedves ismerősöknek. Legfeljebb megmondom, mi mit jelent, kis magyar nyelvlecke. Régen -és néha most is -előfordul, hogy megkérdezik, "hogy mondják magyarul?". Nem nagy dolog. De remélem, örülnek nekik. Az én magyarul beszélő köveimnek :)))

Nagyon félek...

...a jetlagtól. Már most, a nyugat-kelet irányba való utazástól, az olyan alvászavart okoz, főleg, hogy délután 5kor fut be a gépem. És a búcsúzástól is, hogy az otthoniakat újabb egy év után láthatom csak viszont.

Nem baj, meg fogom szokni. Tavaly is megszoktam. Monszunnak hamarosan vége, kezdődik a suli, ősz nagyon szép Koreában. Szabadidőmet majd igyekszem kihasználni, túrázni, haverokkal lenni, amikor csak lehet. És lelkiismerettel végezni a munkámat.
Kicsit azt hiszem, gyerekként hasonló életről álmodtam. Nem így, de ilyen pörgésről, világot látni, legyen benne valami, ami nem hétköznapi. Néha nehéz, de eldöntöttem: mondjon bárki bármit, én ezt végig viszem!!!

Elengedni valakit...

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj. (Müller Péter)

Pénteken utazom, szombat este érkezem vissza új otthonomba. Vegyes érzések, hiszen annyira jó volt itthon, annyira jó volt viszontlátni a családot a barátaimat. És persze Őt is... De benne van a torkomban a gombóc, hogy előre láthatóan egy évig nem jöhetek... Nem mintha nem szerettem meg volna Koreát, az ázsiai világot. Néha már kezdek olyant érezni, hogy hiányoznak bizonyos dolgok. De akkor is, bár bírom a koleszt, a sulit, a kinti világot, de annyira jobb lenne gyakrabban jönni!

Próbálok kicsit pihenni, hiszen mozgalmas időszakom volt, és nem hiszem, hogy a visszautam utáni időszak nyugisabbnak várható. Jövőre Kanadában lesz ez a konferencia, amin most voltam. Remélem, főnököm elküld, majd ráhajtok, hogy küldjön. :)!!!

Kirándulásunk Montenegróba harmadik rész- Mauzóleum Lovcen mellett és a tenger

Sokáig aludtunk, mivel tegnap este későn érkeztünk haza. Majd végre feltápászkodtunk, és take a cab üzemmódban kimentünk a buszpályaudvarra, mivel kevés időnk volt. Egy szerb pasas ült előre, kicsit olyan macsó típus, tetókkal, miegymás. Meghallotta, hogy magyarul beszélünk, megkérdezte magyarul: "Hogy vagy?". Mondta, tud pár szót, bár elég nehézkesen ejtette. De tulajdonképpen egy nem magyar anyanyelvűtől nagy teljesítmény, ha meg tud szólalni.

Sajnos busz nem ment, tehát irány a vasútállomás, ami szintén ott volt egy jó nagy köpésnyire XD.

Jugó címer az egyik vonaton:

Vonat indult, csodás kilátás a tengerre, majd böszme hosszú alagút... Keresztül mentünk a Skodrai-tavon is, ami egy nagy tó Albánia és Montenegró határán. Néha szigetszerűen hegyek nyúlnak ki a tóból, és egy várat is láttunk. Fotóm sajnos nincs.

Podgoricába mentünk egy elektricska (orosz HÉV-et elektricskának nevezik, Oroszországban a 200km-nél rövidebb távra ilyenek járnak, a nagy távokra meg a plácckárt-os vonatok azaz a pojezd, azokról később mesélek) szerű szerelvénnyel. Hamar megérkeztünk a buszpályaudvar szerencsére itt is a vasút mellett volt. Csak mikor bementünk, egy döglött kutya feküdt a buszpályaudvar kapujában, attól majdnem sokkot kaptam...

Busz egyből indult, szép hegyi utakon. Cetinje-be mentünk, a régi fővárosba. Ugyanis Cetinje nagyon magasan van, és nem alkalmas fővárosnak, a Tito-korabeli időkben építették Podgoricát. Podgoricáról még annyit, hogy kulturálisan nem túl jelentős, nem néztünk itt várost. Amit láttam belőle, szocreál panelok, épülő házak...

Egy órás hegyi út után megi is érkeztünk, ahol egy sofőr ránk is startolt, hogy elvisz a mauzóleumhoz, fejenként 12 euróért, mivel messze van a mauzóleum a buszpályaudvartól. Cukorkával is megkínált minket, rendes volt. Vissza is hoz, sőt, meg is vár minket, míg mi ott nézelődünk. Belementünk, mivel arrafelé busz nem jár, max. turista, busz. Sőt, még ki is szállt, hogy nézelődjünk, fotózzunk. Bónuszként még le is fotózott minket a heggyel. A Lovceni Nemzeti Park csodálatos volt, szép kilátás, csak a szerpentinek és a gyors vezetés miatt kicsit liftezett a gyomrom, főleg az agyam...

A szerbek egyébként folyton dudálnak, vezetés közben, mint az olaszok. Gáborral legalább 10 okot felsoroltunk, miért dudálnak, pl, köszönni, ismerősnek jelezni, hogy gyere, elviszlek, esküvőkor örülni, stb. Utolsó indok: MERT ARRA VAN KEDVÜK! XD

Felértünk, majd jó sok lépcsőn kellett felsétálnunk, szerencsére ezeknek nagy része egy alagúton vezetett át. Valami nagy király lett ide temetve, ezen hegység második legmagasabb csúcsára. Azért a második, mivel a király szerény volt, és gondolta, lesz még nagyobb uralkodó, aki méltó a legmagasabbra. De nem volt olyan szerénytelen alak, aki oda merte volna temettetni magát... Így a legmagasabb csúcsra egy TV antenna került.

A mauzóleum:

A hegytetőről csodás a kilátás, itt épült egy híres kilátóhely.

A szép kilátás. Velünk.

Visszatérve Cetinjében már be volt dugulva a fülem, minden bajom volt... Lerakattuk magunkat a belvárosban, egy kolostornál, ahová a ruszkik előszeretettel zarándokolnak. Fotózni tilos volt, és fel kellett kötni egy -egy színes kendőt, amivel el kellett takarni a lábunkat, ha sortot visletünk. Csajoknál még elment, de a pasik nevetségesen néztek ki csíkos, virágos, rózsaszín vagy épp sárga kendőben, ami szoknya módra volt a derekukra kötve.

Amúgy a zarándokolásról, és az oroszok hitvilágáról: A szocializmus végével sok orosz fanatikus hívő lett, mivel a kellett valamibe kapaszkodni, hinni-az ortodox katolikus vallás jellemző arrafelé. Divat volt a rendszerváltás után, hogy a templomokat újjá építették, és hogy elzarándokolnak más kolostorokba. Durva példa: van Moszkvában egy híres templom (Megváltó Krisztus Székesegyház, láttam három éve). Sztálin leromboltatta, hogy lesz egy iroda-komplexum, nagy Sztálin szoborral a helyén -Szovjet Palota. Nem volt elég pénz ennek felépítésére, vagy épp politikai okokból nem valósult meg. (vagy épp befolyt a Moszkva-folyó vize) De ott van a nagy gödör, amivel valamit kezdeni kellett. Hát, lett a templom helyén egy uszoda! Rendszerváltás, elkezdődött a vallásos hullám, Jelcin újjá építette, a nagy éhínségek közepette. Emiatt sok orosz nem bírja ezt a székesegyházat. Tudom, nem tehet róla, hogy politikai merénylet áldozata lett... Még egy vicces példa: Sztálin állítólag azért nem bontatta le a Kreml templomait, mert oda járt gyönyörködni az ikonokba! :)))

Szóval a kolostor Cetinjében:

Visszatérve Cetinjébe -Ebédeltünk, mivel már délután 4 volt, nagyon kajásak lettünk. Egész jó csirkefilét ettünk sajttal -sonkával töltve, és gombás szósszal leöntve. Cetinje belváros kihalt volt, sok üzlet bezárt, sok a kihalt épület... Elég lepukkadt, néhol a téli tűzifa a házak oldala mellett volt, ezek szerint itt nincs gázfűtés. Szegényes város. Kb. Szergijev-Poszad-fíling, bár annál nagyságrenddel jobb (egy másik orosz élmény, előjönnek a három évvel ezelőtti oroszországi utunk emlékei XD). Szergijev- Poszadon van egy híres kolostor, de a város totál halott, sok romos épülettel. Lehangoló látvány volt. És gondoltuk, kaja tuti olcsóbb lesz, mire kiderül, nagyon drága. Gábor vett ott egy romlott-gyanús gyrost, még jó, hogy nem lett semmi baja... Ha Oroszországba mentek, gyrossal (shaurma néven árulják) vigyázzatok!!!

Busz indult hamarosan Podgoricába. (bár sok cab driver hirdette, hogy 50 euróért visszaviszi a turistákat Bar-ba, de még sok városba ott volt az ajánlat, persze nem éltünk vele) Döglött kutya hála az Égnek eltűnt a buszpályaudvarról. Gondoltuk, vonattal megyünk, de azt nem kalkuláltuk be, hogy arról a szerelvényről van szó, amivel két napja érkeztünk! Ami rendesen késett, közben roma asszonyok árulták portékájukat, ránk akarták tukmálni a zoknit, övtáskát. Egyik már nagyon köhögött Gábor szerint keveset keresnek. Rosszmájú leszek: bezzeg cigarettára telik, mivel többnek is ott füstölgött a kezébe-szájába a bűzrúd...

A vonat persze nagyon nem akart jönni, néha voltak olyan kényszerképzeteink, hogy halljuk a hangját, vagy épp látjuk a fényeit. De sajnos csak hallucinációnak bizonyultak, tehát irány a busz, ami kis dugóval, de eljuttatott minket Bar-ba. Ezúttal jó helyen szálltunk le, és Gábor javaslatára beültünk egy kellemes helyre. Egy jó fej és aranyos felszolgáló srác szolgált ki minket, aki angolul is tudott. Gábor előző nap hallevest evett, ami jól nézett ki, ízlett is, tehát megettem most egyet én is. Nagyon ízlett, bár fura, hogy a mediterrán népek rizst is tesznek a levesbe- Horvátországban is ettem két éve olyan zöldséglevest, amiben volt. Majd sétáltunk az esti tengerparton, ahol kellemes szláv zene szólt, és egy vidámpark szerű részen működtek a körhinták is. Hatalmas éjszakai élet van a vízparton, egy mediterrán városban, az egyszer biztos, ha kiépítettek egy tenger menti sétányt. Ilyenkor nyáron tuti!!!

Másnap pakolás, az ATM-hez és vissza egy órát kellett sétálni. Utána fürödtem a tengerben. Ami köves volt, de a tenger tökéletes, meleg vizű és úszásra alkalmas. És tökéletesen medúza-mentes :))).

Golgotavirág:)

A tenger:)

Itt is:)

Pálmák és leanderek díszelegtek, a leander-bokrok láttán szerintem Szüleim sárgulnak, mivel akkorára megnőnek, mint egy pálma. (De azért a kertünkben viruló leanderekre sem lehet panaszkodni :) )

Ebédre megint jó kis tengeri herkentyűt ettem- roston sült tintahalat krumplisalátával -persze Gábor szívatásait ("egy méter távolság, mivel tengerszagod van") is el kellett viselnem. Ő ugyanis nem szereti az ilyeneket, bár nem értem, miért. Én imádom!!!

Szerencsére a koreaiak és a mediterrán népek még egyben egyeznek -azon kívül, hogy elviselhetetlenül hangosak - hogy a tengerparton élnek, és a seafood-ot kiválóan el tudják készíteni. Nekem is nagyon ízlett, búcsúebédnek kiváló volt.

Még úsztam egy nagyot, és pakolás, pihi. Őrület, a tenger mennyire ki tudja szívni az ember energiáját-pozitív értelemben. A meleg, a sós víz. Hajam katasztrofális lett tőle, de megérte, főleg, hogy ez helyre hozható egy mosással!

Majd irány a vasút. Az utazás körülményeit nagyjából elmeséltem. Hogy nem kaptunk hálókocsira helyet, stb. Az orosz platzkarthoz képest jól aludtam. Most elmondom, mi a platzkart, azért is: A távolsági vonatokon Oroszországban a harmadosztály a legolcsóbb, és ott a nincsenek kupék. Hanem az ülések ággyá alakíthatóak, kapunk matracot, takarót, ülés alá a cuccok betehetők, mint egy ládába. Egyik embernek fel kell másznia a felső ágyra létra, korlát nincs. Olcsó viszonylag. Ennél a koreai ondolos, padlón alvós szálló is kényelmesebb. Tudom, akkor még nem szoktam az ilyent, néha egy-egy kiránduláson elment az emeletes ágy, de vonaton! Most már tuti jobb lenne, bár a kolis ágyamon létra és korlát sem hiányzik. Nem is nagyon aludtam akkoriban... Távolsági vasút Oroszországban ilyen, ruszkik megszokták. Most viszont ágy sem volt ülésen összekuporodva jobban aludtam, mint akkor az ágy-féleségen, a plácckárton, csomagomat párnának használva. A részeg fogyatékost sem említettem a szomszéd kupéban. Idegesítően kiabált, sört ivott, és kidobta az üveget az ablakon. Gáborral összenéztünk, hogy a gyépés minek iszik sört.

Valami szerb városban egyik szembelévő vonaton énekeltek az utasok tök hangosan, verték a vonat falát... Koncert vagy focimeccs lehetett... Két rocker is beszállt a fülkébe, egyikről eléggé látszott, hogy lány, de annyira fiús hangja volt, Gábor is megjegyezte, hogy tuti transzvesztita.

Újvidék és Subotica között a k. 50 kilométert két óra alatt tette meg, agybaj volt, nem akartam már több késést, de az Avala IC viszonylag időben (20 perc késés, mi az a két órás késések után?) a Keletiben volt. Kb. ennyi az utazós élményem. Jó hosszú, de végül épségben megérkeztünk Pestre.Valójában a viszontagságos út ellenére is megérte, még ha nem is volt sok időnk, de láttunk pár szép dolgot. Egy szívfájdalom: Dubrovnyikba is szerveztek hajóutat, ami nagy álmom, és nem is drágán. De erre már nem volt időnk. Majd reméljük, jövőre lesz esélyem eljutni oda. Mostanság imádom az európai mediterrán városokat. A hőséget utálom, de a mediterrán hangulat annyira feltölt, totál beleszerettem! Montenegróban is annyi túraterep van, de nyáron nem merném bevállalni, ha itthon élnék. Ősszel inkább.

Jó hosszú fejezet lett. Hiába, ha írni van kedvem, le sem lehet állítani :D!